-
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
A koronázási Ünnepi Játékokra készülnek a színház bábkészítő táborában
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Vörösmarty Színház bábkészítő tábora. A táborban résztvevő általános- és középiskolások díszítik fel azokat a Kecskemétről érkezett óriásbábokat, melyek az augusztus 17-18-án megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékokon szerepelnek. A gyerekek a táborban közelebbről is megismerkednek azokkal a történelmi személyekkel, akiket a bábuk megszemélyesítenek.
2013.06.10. 11:23 |
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Vörösmarty Színház bábkészítő tábora. A táborban résztvevő általános- és középiskolások díszítik fel azokat a Kecskemétről érkezett óriásbábokat, melyek az augusztus 17-18-án megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékokon szerepelnek. A gyerekek a táborban közelebbről is megismerkednek azokkal a történelmi személyekkel, akiket a bábuk megszemélyesítenek.
A tábornyitón a Vörösmarty Színház díszletraktárában találkoztak a résztvevő iskolák diákjai és mestereik. A Gézát, Saroltot, Szent Istvánt, Gizellát, Szent Imrét és Asztrik püspököt megszemélyesítő négy és fél méter magas óriásbábok és látványos ruházatuk terveit Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus és festőművész, valamint Grosschmid Erik, Blattner Géza-díjas bábtervező készítették el, az ő írányításukkal dolgoznak majd a fiatalok. Az alkotótábor egy héten keresztül tart majd.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/oriasszikora.jpg)
„Hála Istennek ma már úgy tanítják, hogy a történelmet izgalmas, érdekes emberek csinálták. Amikor a bábuk elkészítésének ötlete felmerült, abból a szándékból született, hogy szeretnénk az embereket tanítani, de nem úgy, hogy kézbe fogom a könyvet és elkezdem biflázni, hiszen a tanulásnak van egy másik módja is, amikor valaki tapasztalatokat szerez és ezen keresztel elkezdenek olyan információk gyűlni az agyában, melyek függetlenek a könyvektől.” - mondta. „Ezek az igazán izgalmas dolgok, amelyek kitörölhetetlenül megmaradnak az emberek emlékezetében.” - tette hozzá Szikora János.
Brájer Éva alpolgármester a résztvevőkhöz szólva elmondta, az egyhetes együttlét több lesz tábori élménynél, mert olyan szakemberek irányításával dolgozhatnak a diákok, akiktől rengeteget tanulhatnak.
A gyerekek a táborban nemcsak a bábok készítői lesznek, hanem közelebbről is megismerkednek azokkal a történelmi személyekkel, akiket a bábuk megszemélyesítenek.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/babok4.jpg)
Kiemelte, hogy nem lesz vége az izgalomnak a tábor végén, hiszen a legizgalmasabb rész, maga az előadás még hátra van. Arra kérte a diákokat, mondják el osztálytársaiknak, szüleiknek, hogy ne augusztus második felére időzítsék a nyaralást, mert páratlanul gazdag rendezvénysorozat színhelye lesz Fehérvár, augusztus 17-én és augusztus 18-án pedig egyedülálló produkciót láthatnak Fehérváron a Koronázási Ünnepi Játékokon.