-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
A kosárlabda-bajnokság elődöntőjének menetrendje
Szerdán kezdődik az Alba Fehérvár - Kaposvár bajnoki elődöntő, amely a szokásoknak megfelelően az egyik fél harmadik győzelméig tart. A fehérváriaké a pályaelőny, először ők játszhatnak otthon, szerdán, 18.50-kor (a Sportklub közvetíti a mérkőzést). Itt a további program is.
2013.05.06. 12:44 |
Szerdán kezdődik az Alba Fehérvár - Kaposvár bajnoki elődöntő, amely a szokásoknak megfelelően az egyik fél harmadik győzelméig tart. A fehérváriaké a pályaelőny, először ők játszhatnak otthon, szerdán, 18.50-kor (a Sportklub közvetíti a mérkőzést). Itt a további program is.
Az Alba a Pécs, a Kaposvár pedig a Jászberény ellen játszott egyaránt ötmeccses negyeddöntőt. A somogyiak talán nehezebben boldogultak, szorosabb mérkőzéseken nyertek, igaz, az ellenfelük is erősebb volt. Mindennek esetleg a játékosok fáradtsága miatt lehet jelentősége, bár a döntőbe jutás lehetősége biztosan új erőt ad mindenkinek. A párharc részletes időbeosztása:
2013.05.08. szerda 18:50 Alba Fehérvár - Kaposvári KK
2013.05.11. szombat 18:00 Kaposvári KK - Alba Fehérvár
2013.05.14. kedd 19:00 Alba Fehérvár - Kaposvári KK
2013.05.17. péntek 18:50 Kaposvári KK - Alba Fehérvár (ha szükséges)
2013.05.19. vasárnap 18:55 Alba Fehérvár - Kaposvári KK (ha szükséges)
Az első találkozóról közvetít a Sportklub Televízió, és a későbbieknél is előfordulhat. A másik ágon Szolnok - Paks párharc zajlik a döntőbe jutásért. A fehérvári első mérkőzésre már kaphatók jegyek elővételben a Vodafone Sportcentrumban.