A közösség színháza lesz a következő évadban is a Vörösmarty Színház

 Jónéhány sikerdarab műsoron marad továbbra is, emellett hat új nagyszínpadi, öt Pelikán kamaraszínházas, valamint egy stúdiószínpadi bemutatót terveznek. A város polgármestere, valamint a teátrum igazgatója mellett a rendezők ismertették a bemutatásra kerülő darabokat és a színház tervezett akcióit. A Vörösmarty Színházban 2013. szeptember 1 és 2014. április 24 között 282 előadás volt összesen 74.139 nézővel.
2014.04.28. 14:21 |
Sajtótájékoztatón ismertették a 2014/2015-ös évadának terveit a Vörösmarty Színházban. Jónéhány sikerdarab műsoron marad továbbra is, emellett hat új nagyszínpadi, öt Pelikán kamaraszínházas, valamint egy stúdiószínpadi bemutatót terveznek. A város polgármestere, valamint a teátrum igazgatója mellett a rendezők ismertették a bemutatásra kerülő darabokat és a színház tervezett akcióit.
KÉPGALÉRIA az évadot ismertető sajtótájékoztatóról
282 előadás összesen 74.139 nézővel – ez a Vörösmarty Színház mérlege a 2013. szeptember 1-je és 2014. április 24-e közötti időszakban. Ezek az adatok is bizonyítják, hogy a fehérváriak és Fejér megyében élők magukénak érzik a teátrumot és örömmel nézik meg az ott bemutatásra kerülő darabokat. Mindez azon a hétfői sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen a 2014/2015-ös évad műsortervét ismertették.
Székesfehérvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban zajló közösségépítés fontos színtere a Vörösmarty Színház, az itt folyó szakmai és művészeti munka erősségét pedig a több mint 94 %-os látogatottság is jól jelzi. „Hosszú évekig mondtuk, hogy a Vörösmarty Színház az ország egyik legerősebb színházává fejlődhet. Most ennek fontos állomását élhetjük meg közösen, hiszen aki ma Magyarországon jó színházba szeretne menni, az eljön Székesfehérvárra is. Számunkra, mint Önkormányzat éppen ez a közösségépítés a fontos, hogy minél több embert meg tudjanak a művészet eszközeivel is szólítani.”
Dr. Cser-Palkovics András kiemelte a nyugdíjasok számára meghirdetésre kerülő akciót, amelynek eredményeként a következő évadban összesen 3000 nyugdíjas nézhet meg ingyenesen egy előadást. A másik kiemelt célcsoport a pedagógusoké, ők a jegy- és bérletárakból 10 % kedvezményt kapnak. Végezetül az elkövetkező időszak feladatairól szólt a polgármester. Mint mondta, az ország egyik legjobb társulatához megfelelő infrastruktúra is dukál, így hamarosan apartman lakások kialakítása kezdődik a színház épületében, valamint néhány éven belül megépül egy parkolóház is a színház mögött, hogy az előadásokra érkező közönség megfelelő körülmények között parkolhasson.

A nagy sikerre tekintettel számos darab műsoron marad a következő évadban is, hiszen vannak előadások, amelyekre hónapokra előre sem lehet jegyet kapni. Mindezek mellett tervezi új bemutatóit a 2014/2015-ös évadban a Vörösmarty Színház.
Dr. Szikora János igazgató az elmúlt időszakról szólva a régi bérletesek „visszacsábítását” emelte ki egyik legfőbb eredményként. „Elsődleges feladatomnak azt tekintettem, hogy a korábbi bérletvásárlókat megszólítsam és visszahívjam a színházba. Úgy érzem, hogy akik elfogadták a meghívásunkat, nem csalódtak. Emellett az elmúlt évadok során sikerült új nézőket is behozni a Vörösmarty Színházba, az óvodások és kisiskolások számára például külön bérletet is meghirdettünk. Azt gondolom, hogy akkor vagyunk igazán sikeresek, ha a fehérváriak nem ülnek be az autóba és mennek el egy pesti előadásra, hanem hozzánk jönnek el, sőt már arra is kísérletet tettünk, hogy a fővárosban élőket hoztunk el autóbusszal a Vörösmarty Színház egy-egy előadására.” – emelte ki dr. Szikora János.
A színházigazgató beszélt arról a közösségi oldalakon meghirdetett akcióról, amelynek legsikeresebb résztvevőit szó szerint a tenyerükön hordják a színház művészei. Az új arculat is azt erősíti, hogy közösség színháza a Vörösmarty. Ezt követően bemutatásra került az az új plasztikkártya formátum, amelyben a bérleteket árusítani fogják.
 
Hat új nagyszínpadi, öt Pelikán kamaraszínházas, valamint egy stúdiószínpadi bemutatót terveznek a 2014/2015-ös évadban. Ezeket a darabok rendezői: dr. Szikora János igazgató, Matuz János művészeti intendáns, Bagó Bertalan művészeti vezető, Horváth Csaba, a tánctagozat vezetője, valamint Hargitai Iván, a színház prózai tagozatának vezetője mutatták be.
 
A Vörösmarty Színház 2014/2015-ös évadának előadásai

 
NAGYSZÍNPAD
 
Ábrahám-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára - zenés vígjáték
rendező: Bagó Bertalan
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 4.
főbb szerepekben: Földes Eszter, Varga Gabriella, Makranczi Zalán, Kádas József
 
Mihail Bulgakov: Õfelsége komédiása - színmű
rendező: Bagó Bertalan
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 18.
főbb szerepekben: Gáspár Sándor, Cserhalmi György
 
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás - félig mese, félig musical
rendező: Lendvai Zoltán
a bemutató tervezett időpontja: 2014. november 29.
főbb szerepekben: Keller János, Ostorházi Bernadett, Závodszky Noémi
 
William Shakespeare: Hamlet - tragédia
rendező: Szikora János
a bemutató tervezett időpontja: 2015. február 1.
főbb szerepekben: László Zsolt, Törőcsik Franciska, Varga Mária, Hirtling István
 
Alekszandr Szolzsenyicin: Gulag - táncjáték
rendező-koreográfus: Horváth Csaba
a bemutató tervezett időpontja: 2015. február 22.
főbb szerepekben: Egyed Attila, Kádas József, Krisztik Csaba, Andrássy Máté
 
Peter Shaffer: Amadeus - színmű sok zenével
rendező: Hargitai Iván
a bemutató tervezett időpontja: 2015. április 12.
főbb szerepekben: Hirtling István, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Gabriella

 
 KOZÁK ANDRÁS STÚDIÓ
 
Dosztojevszkij: A félkegyelmű - színmű
rendező: Hargitai Iván
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 17.
főbb szerepekben: Radnay Csilla, Krisztik Csaba, László Zsolt, Hirtling István

 
PELIKÁN KAMARASZÍNHÁZ
 
Pataki Éva: Edith és Marlene - zenés játék
rendező: Widder Kristóf
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 16.
szeplők: Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Keller János
 
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember - bűnügyi játék
rendező: Cserhalmi György
főbb szerepekben: Sághy Tamás, Kuna Károly, Varga Mária
 
Michael Ende - Faragó Béla - Matuz János: Momo - zenés mesejáték
rendező: Matuz János
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 3.
főbb szerepekben: Jókai Ágnes e.h., Kerkay Rita, Keller János
 
A Ziránó Színház előadásában: A három kismalac - zenés marionett-játék
rendező: Boráros Milada
szereplők: Pfeifer Zsófia, Varga Péter
 
Bergerné Szőnyi Anna - Szabó Adrienn: Versengő Zenebónia - mesejáték hangszerekkel
rendező: Kozáry Ferenc
szereplők: Szabó Adrienn, Bergerné Szőnyi Anna, Burján Gabriella, Berger Tamás, Kozáry Ferenc

 
 Továbbra is műsoron:
George Bernard Shaw - Alan Jay Lerner - Frederick Loewe: My Fair Lady - musical
rendező: Szikora János
főbb szerepekben: Radnay Csilla, Hirtling István, Egyed Attila, Almási Éva, Sztárek Andrea
 
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - álom két részben
rendező: Hargitai Iván
főbb szerepekben: Egyed Attila, Törőcsik Franciska, László Zsolt, Cserhalmi György, Lábodi Ádám
 
David Pownall: Mesterkurzus - színmű
rendező: Cserhalmi György
szereplők: Gáspár Sándor, László Zsolt, Derzsi János, Kuna Károly
 
Neil Simon: Furcsa pár - női változat - komédia
rendező: Pelsőczy Réka
főbb szerepekben: Varga Mária, Závodszky Noémi, Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella