A legnemesebb ajándék - véradókra mindig szükség van

  Nincs vérhiány Fejér megyében a rendszeres véradásoknak köszönhetően. A gyógyításhoz nélkülözhetetlen vér azonban semmi mással nem pótolható, épp ezért fontos ilyenkor is a véradók toborzása - hívja fel a figyelmet Kis Tamásné, a Vöröskereszt Fejér megyei területi véradásszervezője. Decemberben öt székesfehérvári helyszínen várják a véradókat.
2011.12.13. 12:39 |

  Napjainkra a fiatal generáció informálása vált hangsúlyossá a véradói kör toborzásában, hiszen fontos az utánpótlás. A Vöröskereszt megyei szervezete emiatt indította el fiataloknak szóló programját. A 18-év feletti, de még középiskolás tanulókat szólítják meg verseny keretében. Kampányuk lényege, hogy minél többen menjenek el ebből a korosztályból is véradásra. Nagyon népszerű program ez a diákok körében. Tavaly összesen 768 véradót toboroztak a székesfehérvári középiskolákból. Vándorkupa jár az első helyezettnek, és sok-sok édesség dukál minden résztvevőnek az önzetlen segítségnyújtásért. Bárki adhat vért 18 és 65 év között, aki egészséges, és testsúlya 50 kg-nál nem kevesebb.
 
  Egy alkalommal 1 egységnyi vért (4,5 dl) vesznek le – mondja a szakember. A levett vért három alkotóelemére bontják szét: vörösvérsejt koncentrátum, vérlemezke koncentrátum, illetve plazmakészítmény lesz belőle. Innen ered, hogy 3 életet ment meg 1 véradó. Ne feledjük, hogy a véradás nem egyenlő egy laborvizsgálattal, így ha úgy döntünk, hogy adni megyünk, azt soha ne tegyük éhgyomorra. Aki segíteni szeretne, az december hónapban még 6 helyszín és időpont közül választhat Székesfehérváron:
  • december 14. Visteon 10h-15h
  • december 15. Széchenyi Szkk Isk. 9h-14h
  • december 23. Alba Plaza 12h-18h
  • december 27.Fehér Palota 12h-17h
  • december 28. Praktiker 14h-16h
  • december 29. Auchan 14h-18h