A második világháború európai befejezésére emlékeznek május 9-én

A második világháború európai befejezésének évfordulójára minden évben koszorúzással készülnek városunkban. Az Európa napi megemlékezéseken, május 9-én Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága közösen vesz részt. Idén is több helyszínen tisztelegnek az áldozatok emléke előtt.
2013.05.07. 16:09 |
A második világháború európai befejezésének évfordulójára minden évben koszorúzásokkal készülnek városunkban. Az Európa napi megemlékezéseken, május 9-én Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága közösen vesz részt. Idén is több helyszínen tisztelegnek az áldozatok emléke előtt. 
Hagyományosan közös megemlékezésekkel készülnek a szervezők az idei Európa Napra május 9-én, csütörtökön.
 
10.00 órakor az orosz katonatemetőben indul a program, ahol néma koszorúzásra kerül sor, 11.00 órakor a Szentlélek német katonai temetőben róják le kegyeletüket a világháborúban elesettek előtt a megye és a város, valamint az Összhaderőnemi Parancsnokság képviselői. 12.00 órakor a Városház téren folytatódik a megemlékezések sora. A második világháborús emlékműnél Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint az Összhaderőnemi Parancsnokság képviselője helyez el koszorút.
 
A megemlékezések 13.30 órakor Pákozdon fejeződnek be, a Katonai Emlékparkban megtartott közös koszorúzással. A csalai orosz katonatemetőben is koszorút helyeznek el az Európa Nap alkalmából.