-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
A megváltozott munkarendhez igazodik a MÁV és a Volán közlekedése
A május elsejei ünnep miatt megváltozik a munkarend, ezért módosul a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje is. A MÁV tájékoztatása április 29-én vasárnap és április 30-án hétfőn az ünnepnapi, május 1-én kedden a vasárnapi és május 2-án szerdán a hétfői napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Volánbusz Zrt. közölte: járataik április 28-án szombaton a szabadnapi, április 29-én vasárnap és április 30-án hétfőn a munkaszüneti nap szerint közlekednek. Május 1-én kedden a hét első munkanapját és tanítási napját megelőző munkaszüneti nap, május 2-án szerdán a hét első munkanapja és iskolai tanítási nap szerint közlekednek. A többi Volán-társaság a fenti - általános közlekedési rendtől - eltérően is közlekedtetheti járatait.