-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
A mezőszemerei alkotótelepet bemutató tárlat nyílt a Városi Képtárban
A mezőszemerei Nyílt tér alkotótelepet mutatja be, s az ott készült művekből ad ízelítőt az a kiállítás, amely pénteken nyílt meg a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben. A tárlat az első rendezvénye annak a sorozatnak, amelyet Új magyar művésztelepek, új magyar művészkolóniák címmel indít el az intézmény. A változatos képzőművészeti alkotásokat, köztük festményeket, fotókat és kisplasztikákat is bemutató székesfehérvári kiállítás június 25-ig látható.
2008.05.18. 06:46 |
![](../../../../../_user/0/Image/PETER_01/szemere1.jpg)
A Nyílt tér alkotótelepet 2001 szeptembere óta minden évben meghirdeti és megszervezi Bukta Imre Smohay- és Munkácsy-díjas képzőművész és Kónya Réka, a Mezőszemerei Civil Egyesület művészeti szervezője.
Az elmúlt években 59 alkotó dolgozhatott a művésztelepen. A meghívottak köre a magyar képzőművészeti élet meghatározó személyiségeitől a frissen diplomázott ifjú alkotókig terjed.
A változatos képzőművészeti alkotásokat, köztük festményeket, fotókat és kisplasztikákat is bemutató székesfehérvári kiállítás június 25-ig látható.