A passzív dohányzás is növelheti a halvaszülés esélyét

A várandósságuk alatt passzív dohányzásnak kitett nők magzatainál gyakoribb a születési rendellenesség és a halva születés - állapították meg brit kutatók. A tanulmány szerint a halva születés 23 százalékkal, a születési hibák pedig 13 százalékkal gyakrabban fordultak elő azoknál a nőknél, akik dohányossal éltek vagy dolgoztak együtt. A kimutatott kapcsolat ugyanakkor nem ok-okozati összefüggést jelent, figyelmeztetnek szakértők
2011.05.09. 13:36 |
 A várandósságuk alatt passzív dohányzásnak kitett nők magzatainál gyakoribb a születési rendellenesség és a halva születés - állapították meg brit kutatók. A tanulmány szerint a halva születés 23 százalékkal, a születési hibák pedig 13 százalékkal gyakrabban fordultak elő azoknál a nőknél, akik dohányossal éltek vagy dolgoztak együtt. A kimutatott kapcsolat ugyanakkor nem ok-okozati összefüggést jelent, figyelmeztetnek szakértők.
 
 
 A kutatók 19 korábbi tanulmány eredményeit tekintették át metaelemzésükben. A vizsgálatokba bevont nők egyike sem volt maga aktív dohányos. A passzív módon elszenvedett dohányfüst a legtöbb esetben a várt gyerek apjától, illetve kisebb mértékben más családtagoktól és a dolgozó nők esetében a kollégáktól származott. A vetélés és az újszülöttkori halálozás aránya azonos volt a passzív dohányzásnak kitett és annak ki nem tett nők körében. A kutatók úgy vélik, a születési hibák és a halva születések nagyobb száma a dohányzó apák gyerekeinél azzal is összefüggésben lehet, hogy a dohányzás befolyásolja a spermium minőségét.