-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
A Ramsöe Quartett ad koncertet a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély díszudvarán
A Ramsöe Quartett ad koncertet a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban július 25-én, pénteken este nyolc órakor. A Ramsöe Kvartett, mely 2007-ben részt vett az Ewald Kvintett által szervezett Egyetemek IV. Fúvósversenyén, és elnyerte az első díjat. A kastély díszudvarán felcsendülnek J. Haydn, W. Ramsöe, Rimszkij Korszakov, Idas F. és Mihály A. művei is.
2008.07.24. 10:25 |
A Ramsöe Quartett ad koncertet a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban július 25-én, pénteken este nyolc órakor. A Ramsöe Kvartett, mely 2007-ben részt vett az Ewald Kvintett által szervezett Egyetemek IV. Fúvósversenyén, és elnyerte az első díjat.
A Ramsöe Kvartett minden tagja előad nemcsak hazai, hanem nemzetközi versenyeken is. Repertoárjuk felöleli a tradicionális fúvós kamarazene széles skáláját a barokk kortól a klasszikus és romantikus darabokon át a 20. századi zenéig. Emellett a Kvartett gyakran mutatja be magyar és külföldi kortárs zeneszerzők műveit. A július 25-i koncert alkalmával felcsendülnek J. Haydn, W. Ramsöe, Rimszkij Korszakov, Idas F. és Mihály A. művei. A Ramsöe Kvartett fő célja, hogy népszerűsítse a fúvós hangszerek zenéjét elérhetővé és kedveltté téve azt a hallgatók számára. Ezen felül szeretné a zenének ezt a válfaját a gyerekek körében is népszerűvé tenni, hogy felbátorítsa őket hasonló zenekarok létrehozására és motiválja a zeneszerzőket arra, hogy újra felfedezzék a fúvós kamarazenében rejlő nagyszerű hangzást és értéket.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/ramsoe02.jpg)
A Ramsöe Kvartett tagjai: Poljak Márk (trombita), Martincsák Ádám (trombita), Süveges Renáta (harsona) és Kovács Balázs.
Jegyek válthatók a koncert megkezdése előtt a helyszínen (Fehérvárcsurgó, Petőfi S. u. 2.) vagy előjegyezhetők telefonon (22/578-080). Jegyárak: 2 000 Ft (felnőtt), 1 500 Ft (diák, nyugdíjas). 10 év alatti gyermekeknek, vakoknak és gyengén látóknak a belépés ingyenes.