-
Karácsonyi misszió Kárpátalján
A "Kárpátaljai Misszió - A Magyarság Angyalai" akcióhoz a Csillagösvény Utazási Iroda egymillió forintos felajánlása az adományozóknak köszönhetően több mint megháromszorozódott és 3.162.000 forintot rászorultsági alapon osztottak el a 3-11 éves gyermeket nevelő kárpátaljai családok között, figyelembe véve az árva, vagy beteg gyermekeket is.
2025.12.18. -
A gyógyítás közös ügy
A héten véget ér a Fehérvár Televízió és a Szent György Kórház közös kampánya, mely az intézmény alapítványára, valamint a gyógyító közösségre irányítja a figyelmet. Az adventi műsorfolyam negyedik, befejező részében a szervezet támogatói mesélnek arról, miért álltak a kezdeményezés mellé, bízva abban, hogy az adakozásban másoknak is példát mutatnak.
2025.12.18. -
Vadhúst kapott a kríziskezelő
15 kiló vaddisznó raguval kedveskedett a VADEX a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ ellátottjai számára. A húsból elkészített ételből több mint hatvan fő lakhat jól a szombati nap folyamán.
2025.12.19. -
Bemutatták a fehérvári Bamakósok autóját
2026-ban is lesz székesfehérvári induló a Budapest–Bamako Rallyn. A HunGarian Caravan egyedi autóját pénteken mutatták be a Városház téren, amelyhez a kecskeméti csapat járműve is csatlakozott.
2025.12.19.
A sportgazdaságtan szakon végzett diákokat köszöntötték az Alba Regia Sportcsarnokban
A tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal köszöntötték a Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakának sportgazdaságtan szakirányán végzett hallgatóit az Alba Regia Sportcsarnokban.
Idén folytatódott a hagyomány, a második évfolyam végzősei jó hangulatú délutánon ünnepelhették tanulmányi sikereiket. A sportgazdáságtan specializáció kizárólag Székesfehérváron érhető el, létrejöttét pedig a hallgatói igény szülte. Az elmúlt években ugyanis több diák is érdeklődött, milyen alapszakot válasszon, ha később a sportközgazdász mesterképzésre szeretne jelentkezni.
Mészáros Attila alpolgármester a város nevében köszöntötte a második évfolyam hallgatóit. „A város sportélete több tekintetben is egyedülálló, ezért fontos, hogy olyan szakemberek dolgozzanak az egyesületeknél, akik a szakmaiság mellett a gazdasági területeken is remekelnek.” – fogalmazott az alpolgármester, aki kiemelte, hogy Székesfehérvár tíz első osztályú sportcsapatnak ad otthont, amelyeknek mindig szüksége lesz jó szakemberekre. Elmondta, hogy a sportgazdaságtan specializáció a jövőben is folytatódik a városban.
A végzett hallgatók közül ketten is külön elismerésben részesültek. A közösségért végzett kimagasló munkájáért Szmolár Nikoletta vehetett át díjat, a Jó tanuló, jó sportoló elismerést pedig Gerhát Kincső, az Alba Fehérvár KC kézilabdázója kapta meg.