-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
A szabadtéri helyszíneken néma koszorúzásokat tartanak az időjárási viszonyokra tekintettel
A szervezők közös döntése értelmében megtartják a nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó mai ünnepségeket, ám minden szabadtéri helyszínen csak néma koszorúzással tisztelegnek a résztvevők. A programokban közreműködő iskolák közül több is jelezte, hogy saját intézményükben bemutatják az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából diákjaik közreműködésével összeállított műsorokat.
2013.03.14. 08:30 |
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/marcius/marc15%2001_1.jpg)
A mára, március 14-ére tervezett összes helyszínen néma koszorúzást tartanak nemzeti ünnepünk alkalmából. Az extrém téli időjárás visszatértére tekintettel döntöttek így az ünnepségek szervezői.
Több intézmény is jelezte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója tiszteletére diákjaik közreműködésével tervezett műsorokat saját intézményükben előadják.