A Szent István Emlékév szellemében ünnepli a város a Magyar Kultúra Napját

A város a Szent István Emlékév szellemében ünnepli a Magyar Kultúra Napját, 2013. január 22-én 18 órától a Vörösmarty Színházban. Az ünnepi műsorban részletek hangzanak el az István, a király című rockoperából Feke Pál, Vadkerti Imre, Simon Boglárka, Herczeg Flóra és Kelemen István közreműködésével. Ezt követően kortárs magyar költők művei hangzanak el és átadják a Pro Cultura Albae Regiae-díjat. Fellép a Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Vegyeskar is.
2013.01.15. 14:15 |
A város a Szent István Emlékév szellemében ünnepli a Magyar Kultúra Napját, 2013. január 22-én 18 órától a Vörösmarty Színházban. Az ünnepi műsorban részletek hangzanak el az István, a király című rockoperából Feke Pál, Vadkerti Imre, Simon Boglárka, Herczeg Flóra és Kelemen István közreműködésével. Ezt követően kortárs magyar költők művei hangzanak el és átadják a Pro Cultura Albae Regiae-díjat is.
 
Az Országgyűlés 1938. augusztus 18-án – államalapító királyunk halálának 900. évfordulóján – Székesfehérváron meghozott törvénnyel (1938. évi XXIV. törvény) emelte állami ünnep rangjára Szent István ünnepét, tisztelegve a város sok évszázados történelmi és közjogi szerepét elismerő esemény előtt. A város a Szent István Emlékév szellemében ünnepli a Magyar Kultúra Napját. Ünnepi beszédet mond L. Simon László kulturális államtitkár, és Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
 
A Vörösmarty Színházban megrendezett ünnepi műsorban részletek hangzanak el az István, a király című rockoperából Feke Pál, Vadkerti Imre, Simon Boglárka, Herczeg Flóra és Kelemen István közreműködésével. Ezt követően kortárs magyar költők műveit szavalják a teátrum művészei: Závodszky Noémi, Váradi Eszter Sára, Szalay Marianna, Hirtling István, Egyed Attila és LábodiÁdám. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Bartók Béla, Kodály Zoltán és Erkel Ferenc művek részleteit adja elő. Fellép továbbá az Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Vegyeskar is. Az eseményen átadják a Pro Cultura Albae Regiae-díjat.