-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
A szociális ágazatban dolgozókat köszöntötték Székesfehérváron
A társadalom megbecsü- lésének ünnepe a Szociális Munka Napja, melyet november 12-én tartanak. Székesfehérvár Önkormányzata hagyományosan minden évben köszönti az ágazat helyi vezetőit, dolgozóit, és átadta a Pro Caritate Albae Regiae díjat. Az idei ünnepséget a Hiemer-házban tartották, ahol a város elismerését Magyar László, a Szent Kristóf Ház vezetője kapta.
2016.11.14. 16:41 |
A társadalom megbecsülésének ünnepe a Szociális Munka Napja, melyet november 12-én tartanak. Székesfehérvár Önkormányzata hagyományosan minden évben köszönti az ágazat helyi vezetőit, dolgozóit, és átadta a Pro Caritate Albae Regiae díjat. Az idei ünnepséget a Hiemer-házban tartották, ahol a város elismerését Magyar László, a Szent Kristóf Ház vezetője kapta.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/Szocialis/Szocialis_Munka_Napja_0010.jpg)
A Szociális Munka Napja az International Federation of Social Workers (Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) nevéhez fűződik, amely a világ csaknem 80 országában rendelkezik tagszervezetekkel. Az IFSW 1997-ben jelölte meg november 12-ét a szociális munka napjaként. Ekkor világszerte felhívják a figyelmet mindazok munkájára, akik a rászorulókkal, az elesettekkel, az ápolást igénylő embertársainkkal foglalkoznak.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/Szocialis/Szocialis_Munka_Napja_0027.jpg)
Székesfehérvár Önkormányzata hagyományosan minden évben ünnepséget szervez a város szociális intézményeiben dolgozók számára. Idén a Hiemer-ház házasságkötő termében került sor az eseményre, ahol Egyed Attila, a Vörösmarty Színház művészének szavalata után dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott beszédet. A KÖSZÖNET hangján szólt, mint mondta, ezzel az egyszerű, nagyon emberi és ritkán mondott szóval fejezhetjük ki igazán a mai nap jelentőségét. A szociális területen végzett munkára születni kell, ezt a hivatást nem szabad érzelmek és lelkiismeret nélkül, csak racionálisan választani. A városi szakemberekben megvan a szükséges képesség, a „hideg fej” a döntések meghozatalához, de megvan bennük az elkötelezettség és a szolidaritás is, hogy másokért cselekedjenek. Mindezért a város egész közösségének köszönete jár a székesfehérvári intézményekben dolgozóknak.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/Szocialis/Szocialis_Munka_Napja_0046.jpg)
A köszöntőt követően somogyi és dél-alföldi népdalokat hallhattak a résztvevők Zsikó Zsuzsanna népdalénekes és Varró János népzenész előadásában, majd sor került a „Pro Caritate Albae Regiae” díj átadására. A Székesfehérvár Önkormányzata által 2012-ben alapított elismerés annak a természetes személynek adományozható, aki a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett. Ebben az évben Magyar László, a Szent Kristóf Ház vezetője kapta az elismerést példamutató emberi magatartása elismeréseként.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/Szocialis/Szocialis_Munka_Napja_0051.jpg)
Magyar László 1959. október 27-én, Székesfehérváron született kilencedik gyermekként. Édesapja korán elhunyt, így az édesanyja nevelte tovább egyedül a nagycsaládot. A munkamegosztás hozzájárult segítő természetének, szolidaritásérzékének kibontakozásához. Villamosipari szakon üzemmérnök diplomát szerzett, majd a Videotonban és egy kft-ben dolgozott, de továbbra is tevékeny volt az önkéntes segítségnyújtásban, a kortárs fiatalok, majd később a maroshegyi önkéntes karitászcsoport keretében az idős emberek, az elesettek, a társadalom perifériájára szorultak körében. Feleségével négy gyermeket neveltek fel. 2005-ben eredeti munkáját felcserélte a szociális területre, és a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitásznál kezdett dolgozni. Közben másoddiplomát szerzett szociális munkás szakon, és letette a szociális szakvizsgát is. Munkáját 2006 karácsonyára egy heti rendszerességgel működő, fogyatékkal élő fiataloknak szóló klub szervezésével folytatta. A Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye 2010 márciusában nyitotta meg kapuit a halmozottan sérült emberek nappali ellátása, majd 2014-től a támogatott lakhatása is működik az intézményben. A ház 2015 őszén új épületszárnnyal bővült, így nyugodt, biztonságos, élhető feltételeket tudnak teremteni a sérült fiatalok számára.
Magyar László intézményvezető, egyházközségi karitász vezető elkötelezett a fogyatékkal élők életminőségének jobbításában. Cselekvő, keresztény felebaráti szeretettel és felelősségvállalással végzett munkája biztosíték a Szent Kristóf Ház színvonalas működésére. Mint mondta, megtisztelő számára a Pro Caritate elismerés, amely azonban nem egyetlen ember díja. Csak másokkal közös munkában és sokak támogatásával sikerült az eredményeket elérnie.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/Szocialis/Szocialis_Munka_Napja_0063.jpg)
Az ünnepség vendégfogadással zárult, ahol dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok mondott köszöntőt. Úgy fogalmazott, a szociális területen végzett munka szellemi, fizikai és lelki próbatétel is, melyek közül az utóbbit a legnehezebb kipihennünk, hiszen a lelki terheinket magunkkal cipeljük. A szociális ellátásban dolgozók azonban a hivatásuknak élnek, melyet csak lélekkel tudnak végezni, ez az a körülmény, ami hajtja, és a pályán tartja őket.