A szoptatás nem csak a babának fontos

Azt már több éve tudjuk, hogy a babának jó és fontos, hogy a lehető legtovább kapjon anyatejet. A szoptatás azonban nem csak számukra előnyös! A következő hét érv az anyukákra gyakorolt pozitív hatását fogalalja össze.
2011.11.07. 15:22 |
 Azt már több éve tudjuk, hogy a babának jó és fontos, hogy a lehető legtovább kapjon anyatejet. A szoptatás azonban nem csak számukra előnyös! A következő hét érv az anyukákra gyakorolt pozitív hatását fogalalja össze.  
 
Hamarabb fölépülsz!
 
 Miközben a méh, a hasfal fokozatosan visszarendeződik, a mell dolgozni kezd. Ez, lássuk be, meglehetősen szokatlan, sokszor kellemetlen állapot. Ha szoptatunk, gyorsabban túljutunk a nehezén, mert hatására a méh összehúzódik (ezt nevezik utófájásnak, bár az első, második gyereknél nem is fáj annyira). Nemcsak a has lesz laposabb hamarosan, de a szülés utáni vérzés is gyorsan csökken. Kisebb lesz tehát a vérveszteség, ami nem utolsó szempont, hiszen kell az erő a következő hetek feladataihoz. Gyakori szoptatással van esély arra is, hogy a mellünk ne nőjön egyik napról a másikra a kétszeresére. A szülés utáni harmadik-negyedik napon beindul az érett tej termelése - azoknál a nőknél is, akik nem szoptatnak. Ha a baba ritkán vagy egyáltalán nem kerül mellre, a tejbelövellés kellemetlen velejárói (a mell hatalmas, feszes, meleg, nehéz lesz) szinte biztosan jelentkeznek. Ha kezdettől gyakran szoptatunk, ez csak mérsékelt változással jár, jobb lesz a közérzetünk, és a pici is könnyebben tud majd szopni, nem kell a hatalmas, feszes mellekkel küzdenie.
 
Leolvadnak a kilók
 
 A terhesség a has, a comb és felsőkar zsírpárnácskákban raktároz energiát a szoptatáshoz, és - mily meglepő - ezek a szoptatással olvadnak le a kismamáról. A szóban forgó testtájak fogyása-hízása hormonális irányítás alatt áll, szoptatás nélkül elég nehéz megszabadulni a fölöslegtől. Sajnos tartja magát a tévhit, hogy annak van sok teje, aki sokat eszik. Ez egyszerűen nem igaz. Még a nélkülözésben élő, szegényes táplálékhoz jutó anyáknak is van elég tejük, ha gyakran szoptatnak. Vagyis: nem kell falni, de ne is sanyargassuk magunkat. Együnk annyit, hogy ne maradunk éhesek. Néhány hónap, és búcsút mondhatunk a párnácskáknak.
 
Gazdálkodj okosan!

 Valójában nem a szoptatás olcsó, hanem a tápszerrel táplálás drága. Ha a szoptatással minden rendben, akkor egy vasat sem kell költeni a babaetetésre. Ha tápszert (is) adunk, a tápszer költségei mellett a cumisüveg, a cumik, a cumisüveg-fertőtlenítő, a melegítő árát is bánja a pénztárcánk. Minderre akár 200-250 000 forint is elmehet egy év alatt. Nem ennyire látványos, de pénzre "lefordítható", hogy a szoptatott babák ritkábban betegek, ezért kevesebbet kell gyógyszerre, a gyerkőc ápolására költeni, és a szülők is ritkábban esnek ki a munkából.

Nyugalom borítékolva
 
 Amikor szopik a baba, nyugtató hormonok szabadulnak fel a szervezetében - ehhez tegyük hozzá, hogy az anyatej is tartalmaz ilyen anyagokat. A hab a tortán, hogy szoptatás során az anya szervezetében felszabaduló oxitocin és endorfin is békés hangulatba ringat. Persze az is számít, hogy ehhez általában nyugodt körülményeket teremtünk, de legalábbis megpróbálunk leülni, lefeküdni, szóval minden adott egy kis pihenéshez, ami egyértelműen ránk fér. Szoptatott babáknál ritkább a hasfájás, és a többi, kellemetlen közérzettel járó betegségek (fül-, és torokfájás, hasmenéssel, hányással járó vírusfertőzés) is inkább elkerülik, tehát megúszhatunk néhány zaklatott napot, órát.
 
Nehéz napok helyett...
 
 A szoptatás fogamzásgátló hatására mai világunkban már senki se venne mérget, de hosszú évezredek során erre építették társadalmi egyensúlyukat a természeti népek. Vagyis: ha igény szerint, mindenféle korlátozás nélkül, éjjel-nappal szoptattak, két testvér között biztos volt a két és fél, három év korkülönbség. Így sem a túlnépesedés nem fenyegette őket, sem az, hogy veszély esetén a felnőtteknek (köztük a lestrapált anyának) sok pici gyerkőccel kell menekülni. Nekik tehát bejött! A mi kultúrkörünkben annyi azért megmaradt ebből, hogy a legtöbb anya a kizárólagos szoptatás idején szintén nem menstruál, és van olyan, akinél ez a kegyelmi időszak a szoptatás végéig tart. Ez részint kényelmes (vagy van, aki vágyik a nehéz napokra?), részint az ilyenkor fennálló különleges hormonális állapotnak számtalan haszna van az egészség szempontjából.
 
Õrzi az egészséget

 A szoptatás jótékonyan befolyásolja a "női daganatok" kialakulásának folyamatát, vagyis bizonyos fokú védelmet nyújt a mell-, petefészek-, méhtestrák ellen. Azok a nők, aki szoptattak, sokkal ritkábban szenvednek csontritkulástól, mint azok, akik nem így táplálták a gyereküket. Sokakat érint ma a kettes típusú cukorbetegség. A legújabb kutatások szerint azoknál a nőknél, akik szoptattak, két év szoptatás esetén 30 százalékkal kisebb a cukorbetegség veszélye. Azt is kimutatták, hogy a szoptatás a gyerekeknél is csökkenti a diabétesz megjelenésének kockázatát. Ez a hatás annál erősebb, minél tovább szoptat az anya.
 
Kényelmes
 
 Végül talán a legkézenfekvőbb érv: a szoptatás egyszerű és kényelmes. Persze itt azért van sok "ha". Ha megkapjuk azt a gyakorlati segítséget, amire szükségünk van, ha megfelelő információk birtokában fogunk hozzá, ha a baba képes hatékonyan szopni, ha nem gördül elénk valamilyen nehezen legyőzhető akadály. Szóval ha jól mennek a dolgok, akkor semmi, de semmi egyéb tennivaló nincs, mint az, hogy mellre tegyük a babát, ha erre igényt mutat. Az anyatej mindig kéznél van, testhőmérsékletű, steril, és éppen olyan az összetétele, amilyen táplálékra a babának szüksége van. Nincs melegítés, hűtés, kevergetés, gyógyszertárba mászkálás, cumisüveg-sterilizálás, csak felhajtjuk a pólót. Bárhol, bármikor...