A telekadó eltörlésének lehetősége is felmerült a Fehérvári Szenátus ülésen

Székesfehérvár adósságrendezése és versenyképességének növelése volt a fő témája a Fehérvári Szenátus délutáni ülésének. Az ülés elején dr. Cser-Palkovics András polgármester részletesen ismertette az adósságrendezés menetét, illetve az ebből fakadó előnyöket. Az ülésen felmerült a telekadó eltörlésének lehetősége. Az ügyben már pénteken dönthet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése.
2013.03.07. 16:49 |

dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a költségvetés összeállításánál még nem számoltak az adósságátvállalás pozitív hatásával. A polgármester hozzátette, hogy a jelenlegi költségvetés kiegyensúlyozott és reális számokat takar, hiszen például a helyi adóbevételek nincsenek túltervezve. Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy az adósságkonszolidáció nem az állam által elvitt bevételek kompenzálása, mert az állam 5,8 milliárd forint értékben vitt el feladatot, és hozzá 5,6 milliárd forint értékben bevételt. 
 Az állam a város adósságának hetven százalékát, mintegy 9,5 milliárd forintnyi hitel és kötvényállomány tőketartozását vállalta át, ami már 2013 második felében is a város mozgásterének növekedését jelenti, amelyet Székesfehérvár versenyképességének növelésére lehet fordítani. A szenátus tagjai egyetértettek abban, hogy a helyi vállalkozók versenyképességének növelésére is van lehetőség. Égi Tamás alpolgármester szerint ez a telekadó csökkentésével, esetleges eltörlésével képzelhető el. Az ügyben a fehérvári közgyűlés várhatóan pénteken dönt.
Dr. Csath Magdolna közgazdász a város versenyképességének növelését egy olyan tudásközpont létrehozásában látta, amely magas hozzáadott értéket állít elő és szervesen kapcsolódik a húzó iparágakhoz például az informatikához. Dr. Forgó Béla, az Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatója hozzátette: Székesfehérvárnak szüksége lenne egy igazi egyetemi központra, amely a minőségi tudáson túl egy különleges miliőt is teremtene a városnak.  A szenátusi ülésen felmerült, hogy Székesfehérvár versenyképességét az egészségügyi szektor fejlesztésével illetve a börgöndi repülőtér segítségével is lehetne erősíteni.