-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
A vallási turizmus fellendítéséről tanácskoztak a Hiemer-házban
A Rekultivatur program Európai Uniós Támogatásból megvalósuló projektje a vallási turizmus fellendítését célozza. A projektgazda Közép Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. a Délkelet Európai térség, köztük régiónk szakrális örökségeit szeretné bekapcsolni a nemzetközi vallási turizmusba. A projekt harmadik konferenciáját csütörtökön délelőtt tartották a Hiemer-házban.
2013.10.17. 10:17 |
A Rekultivatur program Európai Uniós Támogatásból megvalósuló projektje a vallási turizmus fellendítését célozza. A projektgazda Közép Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. a Délkelet Európai térség, köztük régiónk szakrális örökségeit szeretné bekapcsolni a nemzetközi vallási turizmusba. A projekt harmadik konferenciáját csütörtökön délelőtt tartották a Hiemer-házban.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/rekult03.jpg)
Európa kulturális öröksége a turizmus egyik legrégibb és legfontosabb ösztönzője, a kulturális turizmus pedig a gazdasági és szociális változások egyik fő közvetítője. Dél-kelet Európa szellemi és tárgyiasult, keresztény, muszlim és zsidó vallási öröksége egyre jelentősebb célját jelenti az erre a területre irányuló turistaforgalomnak. Bár számos vallásturisztikai, kulturális célpont ismert már az utazók előtt, a turisztikai és rekreációs térképekre felkerülésre váró attrakciók száma és jelentősége hatalmas. A Rekultivatur projekt célja, hogy a dél-kelet európai térség vallási-kulturális értékeit hasznosító fejlesztési koncepciókat a regionális, városi, vidéki és periférikus területek stratégiai-tervezési folyamataiba integrálja, azaz ezen örökségek is kapjanak helyet a központi fejlesztési tervekben. Ennek érdekében a projekt keretében egy olyan szakértői csoport áll fel, amely hét országban, 15 szervezetet képviselve segíti azon cél elérését, hogy a vallási-kulturális örökség, a helyi természeti és épített kincsek, emberi és tárgyi erőforrások és szolgáltatások együttes kihasználásával új munkahelyek jöjjenek létre, és az érintett területek élhetővé és vonzóvá váljanak nemcsak a turisták, de az ott lakók körében is.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/rekult01.jpg)
A projektgazda Közép Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. ügyvezetője, Sebestyén Csaba elmondta, hogy Rekultivatur egyik legfontosabb eleme egy vallásturisztikai ügynökség létrehozás a Közép-Dunántúli régióban, amely a tervek szerint székesfehérvári székhellyel és veszprémi menedzsmentttel valósul meg. Az ügynökség célja lesz a regionális szereplők tevékenységének összefogása, a közös marketing-stratégia és egységes arculat kilakítása, a vallásturisztikai lehetőségek növelése és a turisztikai szereplők kínálatának összehangolása is. Sebestyén Csaba elmondta, hogy az ügynökség marketing tanácsadást végez, tanulmányutakat szervez, emellett fontos feladata lesz a zarándoklat ősi formájának visszaállítása és lelki gyakorlatok szervezése is. Beszámolt arról is, hogy elkészült a „Magyar Szent család” tematikus út pilot projekt, amely fontos szerepet kap a vallási turizmus fellendítésében.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/rekult02.jpg)
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy fontos lehetőséget jelent Veszprém és Székesfehérvár összefogása a vallási turizmus területén. Hozzátette, hogy a két város együtt lehet jelentős országos turisztikai célpont a fejlesztéseknek köszönhetően. Kiemelte, hogy a Szent István Emlékév egyik hozadéka a vallási turizmus élénkülése, az emlékév elindításokor fontos célkitűzés volt, hogy erre a területre is ráiránytsa a figyelmet.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/rekult04.jpg)
Porga Gyula, Veszprém polgármestere hangsúlyozta a turizmus, a zarándoklatok jelentőségét és azt, hogy a turisztikai fejlesztések mindig a helyi lakosság érdekeit is szolgálják. Kiemelte, hogy Veszprém és Fehérvár igazi erőssége az összefogásban rejlik, mindkét városnak hasznos lesz, ha azt keresik ami összeköti őket. A konferencián elhangzott emellett, hogy ma még hazánkban a szakrális motivációból elinduló turisták száma csupán 7-8 százalék, szemben az európai trenddel, s szó volt arról is, hogy vajon vallásos turizmusról vagy csupán vallási turizmusról beszélhetünk a mai gyakorlatban. Ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy a vallási turizmus fő célkitűzése a vallási és a kulturális örökség továbbadása, de az egymásra találásnak, a kapcsolatkeresésnek is jó eszköze, s vannak kimondottan vallásos szervezésű utak is, de a nyitottság ott is jelen van a nem hívők felé.