-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Sándor Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
A Városházára is ellátogatott a belga Harmonie De Jonge Scheuten Fúvószenekar
Szombaton délután a Városháza Dísztermében köszöntötték a Fehérvári Fúvószenekari Fesztiválra érkező a belga Harmonie De Jonge Scheuten Fúvószenekart. Az együttes már kilencedik napja turnézik az országban, a magyarországi fellépéseit pedig éppen Székesfehérváron zárta a KultúrKorzó keretén belül szervezett egynapos fesztiválon.
2016.07.23. 15:41 |
Szombaton délután a Városháza Dísztermében köszöntötték a Fehérvári Fúvószenekari Fesztiválra érkező a belga Harmonie De Jonge Scheuten Fúvószenekart. Az együttes már kilencedik napja turnézik az országban, a magyarországi fellépéseit pedig éppen Székesfehérváron zárta a KultúrKorzó keretén belül szervezett egynapos fesztiválon.
A KultúrKorzó keretén belül szervezett egynapos fesztiválra a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően érkezett a városba a belga Harmonie De Jonge Scheuten Fúvószenekar, Gerard De Krom karmester vezetésével. A zenekar tagjai szombaton délután a Városházán tettek látogatást, melynek keretében a Dísztermet, a Szent Korona hiteles másolatát és az Aba Novák seccot is megtekintették a fellépés előtt.
Több, mint egy hete, július 15-én érkezett Magyarországra, a belga Harmonie De Jonge Scheuten Fúvószenekar, amely már kilencedik napja turnézik az országban. Az eddig eltelt idő leforgása alatt összesen öt koncertet adtak a lelkes budapesti, pécsi és pápai közönségnek. A belga fúvószenekar tagjai szívesen játszanak szabadtéri koncerteken, templomban, iskolában, közösségi házban, vagy koncertteremben is. A szombati koncert zenei repertoárjának kialakításakor fő szempontot jelentett, hogy két teljesen különböző kultúrájú ország zenei kínálatát mutassák be. A szombat esti fellépés keretében a közönség tagjai a leghíresebb belga zeneszerzők műveit hallhatta – a résztvevőknek különleges élményt jelentett az egyik belga szólista vibrafonjátéka. Ezen kívül könnyűzenével is készültek, de természetesen a leghíresebb magyar komolyzenék sem hiányozhattak a kínálatból, így változatos és sokszínű koncert várta a székesfehérvári közönségre.
A házigazda Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar mellett három további együttes, a belga Harmonie De Jonge Scheuten, Pusztavám Község Német Nemzetiségi Fúvószenekara és a Várpalotai Bányász Fúvószenekar szórakoztatta a belvárosi járókelőket szombaton 17.00 órától késő estig a Városház téren, a Fehérvári Fúvószenekari Találkozón. A színes, több műfajt felölelő eseményen a zenekarok két helyszínen, a Városháza előtt és a Püspöki palota előtt felváltva koncerteztek, este 20.30 órától pedig a Magyar Király Szálló előtti térről indulva egymás után vonultak a Városház térre, ahol 21.00 órától közösen adtak térzenét.
A fesztivál részletes programja:
17.00–17.30 Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar (Püspöki palota előtt)
17.35–18.20 Pusztavámi Fúvószenekar (Városháza előtt)
18.30–19.15 Várpalotai Bányász Fúvószenekar (Püspöki palota előtt)
19.20–20.20 Harmonie De Jonge Scheuten Fúvószenekar (Városháza előtt)
20.30–21.00 Közös felvonulás a Hotel Magyar Király előtti térről a Városház térre, majd közös térzene