-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
A Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása a Béla úti temetőben
A hagymányokhoz hűen a Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása címmel tartott Berze János református lelkész, Tornyai Gábor római katolikus plébános, valamint Fehér Károly nyugalmazott evangélikus esperes megemlékezést a Béla úti temetőben a sírok közelében. Az istentisztelet után ökumenikus irodalmi és zenei műsor zárta a megemlékezést.
2013.11.02. 08:24 |
A hagymányokhoz hűen a "Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása" címmel tartott Berze János református lelkész, Tornyai Gábor római katolikus plébános, valamint Fehér Károly nyugalmazott evangélikus esperes megemlékezést a Béla úti temetőben a sírok közelében. Megemlékeztek halottainkról, és felidézték az Úr kegyelmét, mely elnyerhető a halál után. Az istentisztelet után ökumenikus irodalmi és zenei műsor zárta a temetői megemlékezést.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/ravatalozo02.jpg)
Mindenszentek napján Ima az elhunytakért címmel imádságos megemlékezést tartott Tóth Tamás katolikus esperes a Szőlő utcai keresztnél. Az egyházak képviselői részt vettek a Szentlélek temetőben azon a fáklyagyújtáson is, melyet a Magyar Hadisírgondozó Szövetség szervezett.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/ravatalozo01.jpg)