-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
A Víz világnapját ünnepeljük március 22-én
A világ szinte minden állóvize, folyója szennyezett. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét. AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a természeti kincs.
A jövő generációinak is meg kell tanulnia, miért nevezzük kincsnek a tiszta vizet, ezért az idén kiírásra kerülő pályázatok ezen témakör mentén fogalmazódtak meg. Ha nincs tiszta víz, akkor nincs víz. Ha nincs víz, nincs élet. Ilyen egyszerű ez. Éppen ezért 2017-ben a világnap szlogenje a "Szennyvizek? Tiszta vizet!"lett. Az idén kiírásra kerülő pályázatok a víz tisztításával, valamint a szennyvizek kezelésével kapcsolatos játékos feladatokat tartalmaztak, melyhez a víz visszatérő és új barátainak egyaránt sok sikert és örömöt kíván.
Székesfehérváron a világnap kapcsán délelőtt a megyei víz világnapi gyermekrajz- és irodalmi pályázat ünnepi díjkiosztójára került sor a Fejérvíz ZRt., az alkotásokból kiállítás is nyílt. Szintén a Fejérvíznél tartotta ülését a világnap alkalmából a Magyar Hidrológiai Társaság. Az ülésen a biológiai szennyvíztisztítás energiahatékonysága és a klímaváltozás összefüggéseiről is szó volt. A világnapon verses-mesés délutánt is rendeztek a Széna Téri Könyvtárban.
Székesfehérváron a Fejérvíz Zrt., a Magyar Hidrológiai Társaság Közép - dunántúli Szervezete és a Közép - dunántúli Vízügyi Igazgatóság mellett a Fejér Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, a Depónia Kft., a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Felsővárosi Általános Iskola, a Széna Téri Általános Iskola, az Árpád Úti Óvoda is csatlakozott a világnapi programsorozathoz.