-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Abaffy Áron Csaba 2013 első székesfehérvári kisbabája
A hagyományokhoz hűen Székesfehérvár idén is megajándékozta az év első fehérvári kisbabáját és családját. Az új esztendő első fehérvári babája Abaffy Áron Csaba, aki a Szent György Kórház Szülészeti Osztályán született január 1-jén 5 óra 30 perckor. A város polgármestere dr. Cser Palkovics András egy kétszázezer forintos kötvényt adott át, melyet a kisfiú majd 18 éves korában fiatal felnőttként használhat majd fel.
VIDEÓ a cikkben!
2013.01.02. 11:18 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/gyermek02.jpg)
A kis Áron Csaba a család harmadik gyermeke és 3640 gramm súllyal, 57 cm hosszúsággal jött a Világra. Abaffy Áron Csaba makk egészséges, két bátyja várja otthon.
A Szent György Kórházban tavaly 2534 gyermek született, 9-10 évvel ezelőtt (ekkor azonban még önálló szülészet működött Móron és sok fehérvári anyuka szülte ott gyermekét) 1800-2000 szülés volt Fehérváron.