-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Afganisztánra és a balkánra is készültek az informatikus katonák
„PC Configuration and Troubleshooting” elnevezéssel nemzetközi informatikai tanfolyamot szerveztek Székesfehérváron, a Magyar Honvédség nemzeti telepíthető híradó- és informatikai századnál. A kurzuson nyolcan vettek részt a fehérvári DCM-E állományából, valamint egy lengyel és egy szlovák katona a 3. NATO Híradózászlóaljtól (3NSB).
2013.03.10. 16:29 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/marcius/nagysandorj02.jpg)
A tanfolyam elsődleges felkészülési lehetőséget kínált az idei évben az afganisztáni (ISAF) és a balkáni (KFOR) hadszíntéren a tervek szerint műveleti feladatra indulók részére.