-
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Döntetlen a főpróbán
A Göztepe elleni mérkőzéssel zárta az edzőtábort a Fehérvár FC csapata, a török együttes az előző idény végén jutott fel a Süper Lig-be. Már az első félidőben kialakult a 2-2-es végeredmény, a Vidi mindkét gólját a remek formában lévő Christensen szerezte.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Hazai Alba-vereség, győzött a Kecskemét a Gáz utcában
Rendkívül oksárszegényen indult a meccs, a Kecskemét öt támadást is pont nélkül fejezett be, de az Alba sem remekelt. Aztán Dzamicsanyin triplájával mér a vendégeknél volt az előny, akik igen fegyelmezett védekezéssel kihúzták az Alba játékának méregfogát. Lóránt támadólepattanói segítettek, de Dzunicsnak kellett előbb időt kérnie. Jöttek a cserék, Pointer és Mohammed pontokkal szolgálták meg a bizalmat, de utóbbinak gyorsan két személyi hiba is összejött. A vendégek tizennégy ponton tartották az Albát az első negyedben.
Öt fehérvári pontra öt kecskeméti jött válaszul, közben örömteli volt elkönyvelni, hogy Keller Iván és Filipovics Márkó is őrzi jó dobóformáját. Igaz, utóbbi védekezésben lemaradt néhányszor, és a higgadtan játszó vendégek Dramicsanyin tripláival tartották a vezetést. Aztán beindult Simpson, aki a két csapat kecskeméti meccsén 32 pontig jutott, most két hármast vert be, a másodikat faulttal együtt. A többiek is kedvet kaptak, így Kovács, majd Mohammed triplája után tíz lett a különbség. Nem jött zavarba a Kecskemét, türelmesen kijátszott akciókkal faragott a hátrányból szünetig.
A harmadik negyedben nem jöttek úgy a triplák, mint az előzőben, nem is tudott ellépni az Alba. Karahodzicra kijátszott támadásokkal szépen zárkózott a KTE, amely a tűmadólepattanók terén felülmúlta a hazaiakat. Filipovics révén végre jött egy tripla, és nem védekezett rosszul az Alba sem, csak éppen a korábban lűtott erőteljes támadójáték nem ment. Pongó hármasával háromra jött fel a Kecskemét – és egyet még ki is hagyott a negyed végén a vendégek hátvédje.
Alandise Harris egy triplával majd egy egykezes zsákolással késztette időkérésre a Kecskemétet a negyedik negyed elején, azután, hogy egy pontra is feljöttek a vendégek. A kupaktanács jót tett a lila mezeseknek, mert újabb szépen végigvitt figurák után Pongó hármasával átvették a vezetést. Most az Alba kért időt, ez is bejött, mert fordítottak Mohammedék, de egyetlen pillanatig sem tűnt úgy, hogy ez már végleges. Nem is lett, bár Harris újabb hármasa után volt esély nagyobb különbségre. A Kecskemétben Pongó is kintről talált be, az utolsó két perc egálról indult. Deraszimovics kosaraival pedig a győzelem kapujába került a KTE, és a döntő dobásokat elrontó Alba ellen meglepetésre, de megérdemelten meg is nyerte a meccset.
Alba Fehérvár - KTE Duna Aszfalt 75-79 (14-16, 26-18, 15-18, 20-27)
Alba: Kovács Á. 3/3, Simpson 14/12, Harris 12/6, Lóránt p. 13/3, Keller Á. 5/3. Csere: Horton 4, Mohammed 11/3, Pointer 4, Keller I. 3/3, Filipovics 6/6.