-
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Álljunk meg egy percre a város legszebb pontján
Ebédidő. Sürgetem a kiszolgálót a Kossuth utcai étteremben, meg sem nézem, mert rohanok a Városház térre, a volt Forintos Áruház sarkához. Érzem, már megint elkések, azért sem kerülöm meg a Zichy-palotát.
2013.05.05. 18:02 |
Ebédidő. Sürgetem a kiszolgálót a Kossuth utcai étteremben, meg sem nézem, mert rohanok a Városház térre, a volt Forintos Áruház sarkához. Érzem, már megint elkések, azért sem kerülöm meg a Zichy-palotát. Melyik oldalát válasszam a fekvő katonának, hogy a székesegyház melletti lépcsősoron megbirkózzam a kaptatóval, átvágjak az ajándékként odavarázsolt szépséges levendulás kerten, át a házát vesztett díszes kőkapun, és a Megyeház utca lejtőjén lefussak a térre. A jobb oldali lépcsősort választottam, a szélesebbet.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/majus/varosnagy1.jpg)
A mediterrán hangulatú Hősök teréről felnézek a Polgármesteri Hivatal lépcsősor fölé magasodó faltömbjére. A látvány mindenért kárpótol. Ez a hely nekem a város legszebb részlete. A volt Zichy-palota használaton kívüli oldalsó bejárata, felette finom erkély, előtte félköríves terasz, a ház sarkánál a városháza átalakításakor lebontott Bierbauer házból átmentett zárt barokk erkély, mindehhez egy régi szép utcai lámpa az épület falán, valamint a Hentel fehérvári polgár által építtetett Szent Anna kápolna, mint Székesfehérvár egyedüli épen maradt középkori épülete.
A Szent Anna kápolna a török időkben dzsámiként szolgált. Páratlan élményben volt részem egy késő esti órában, amikor a hold sarlója és felette egy fényes csillag összerímelt a kápolna hagyma alakú huszártornyát díszítő félholdjával és csillagával. A kápolna gótikus bejárata és a városháza hátsó szárnya előtti terasz márvány burkolatán áll Mátyás korának egykori igazi sztárja, Kálmáncsehi Domokos prépost fehér kőből faragott sudár alakja. Karját a bazilikán tartja, lábát egy oroszlánon pihenteti. Vele zárul az a tömb, amely a város egyik legstílusosabb és legértékesebb utcarészlete.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/majus/varosnagy2.jpg)
Õt küldte Mátyás az esküvőre szóló meghívóval Frigyes császár udvarába, és nála szállt meg az esküvői ünnepek alatt, átengedve a királyi szálláshelyet ifjú menyasszonyának, Beatrixnek. Kálmáncsehi Domokos itt, a jelenlegi Arany János, valamikori Szent Péter utcában, a templom közelében vásárolta meg magának lakóhelyül Csere Bálint házát, amelyben Mátyás királyt is elszállásolta. Innen igyekezett le a királyi koronázó bazilika melletti prépostság épületébe, hogy napi teendőit ellássa.
Mátyás temetését is ő celebrálta. Amikor Miksa ostrom alá vette a várost, a templom hűséges őreként az egyik toronyban elbarikádozva magát próbálta menteni a kincseket a rablók elől. Államférfiúként, királyi helytartóként részt vett abban a követségben, amely Miksával a békét megkötötte. Halála után házát testvére értékesítette. A Szent Péter és Pál templom hajója őrzi leheletét, az Anna kápolna falai vigyázó tekintetét, a Szent Péter, ma Arany János utca lépteinek nyomát. Most én járok a köveken.