Animációsfilm-készítő tábor lesz a Felsővárosi Alkotóházban

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti tábort szervez a 9–16 éves korosztály számára a Felsővárosi Alkotóházban (Székesfehérvár, Kertalja utca 8.) és annak kertjében. A napközis jellegű táborban statikus képeket, térbeli figurákat, majd ezek felhasználásával – a dinamikus mozgás illúzióját keltve – animációs filmet készítenek a gyerekek.
2022.05.27. 07:41 |
Animációsfilm-készítő tábor lesz a Felsővárosi Alkotóházban

A tábor részletes programjáról ITT tájékozódhat!

A tábor témája a városi varázslények. Sosemvolt, kitalált szereplők a valóságos Székesfehérváron. Mit csinálnak, hogy viselkednek a városban? Rövid történetek síkbábok (2D) és talált, hozott dolgokból készített figurák (3D) szereplésével, animációs filmben elmesélve.

Az animációs film készítése közben a gyerekek különféle új technikákkal ismerkedhetnek meg, amelyek célzottan segítik a manuális készségek fejlesztését. A résztvevők kipróbálhatják magukat tervezőként, rendezőként és operatőrként is – a végeredmény pedig egy közös, jó hangulatú hét munkájának köszönhetően sok rajz, festmény és egy animációs film lesz.

A tábor helyszíne: Felsővárosi Alkotóház (Székesfehérvár, Kertalja utca 8.)

A tábor időpontja: 2022. június 20–24., hétfő–péntek 8.00–16.00 óra

A tábor közreműködői: Debreczeni Katalin grafikusművész, az ANIMONO Animációsfilm-készítő Műhely vezetője, valamint egy-egy képzőművész, animációs szakember és drámapedagógus 

A részvételi díj 35 000 Ft/fő, amely magában foglalja a napi kétszeres helyszíni étkezést, a szakmai útmutatást, a szükséges eszközöket. A táborba való jelentkezés 20 000 forint előleg, valamint a honlapunkról letölthető, kitöltött jelentkezési lap beküldése után válik érvényessé. Jelentkezési és beküldési határidő: 2022. június 10., péntek 16.00

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.