-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Áprilistól várhatóan a rendszámért és az eredetvizsgáért is többet kell fizetni
A gépjárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások díjainak emelését tervezi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Áprilistól várhatóan 20 százalékkal kell majd többet fizetni a rendszámokért és az eredetvizsgáért. A díjemelésre azért van szükség,mert utoljára három éve, 2004-ben módosították az illetékek összegét, miközben azóta csaknem 15 százalék volt az infláció. Az ennél is magasabb áremelkedést a fejlesztésekre fordított összegekkel magyarázzák. Az 1400 köbcentiméter alatti hengerűrtartalmú járműveknél 14 300 forintról 17 ezerre nő az illeték. Kétezer köbcentiig 3200 forinttal többet, 18 500 forintot, míg 2000 köbcenti felett húszezer forintot kellene fizetni.
2007.03.07. 09:13 |
A gépjárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások díjainak emelését tervezi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Áprilistól várhatóan 20 százalékkal kell majd többet fizetni a rendszámokért és az eredetvizsgáért. A díjemelésre azért van szükség,mert utoljára három éve, 2004-ben módosították az illetékek összegét, miközben azóta csaknem 15 százalék volt az infláció. Az ennél is magasabb áremelkedést a fejlesztésekre fordított összegekkel magyarázzák.
A tervezett díjemelések közül a nemzetközi vezetői engedély kiadása 1500 forintról 1800-ra emelkedik. A külföldről hazánkba hozott és belföldön forgalomba helyezett használt járművek származásának ellenőrzése 7000-ről 8400 forintra drágul. Emelkednének az eredetiségvizsgálatok díjai is.
Az 1400 köbcentiméter alatti hengerűrtartalmú járműveknél 14 300 forintról 17 ezerre nő az illeték. Kétezer köbcentiig 3200 forinttal többet, 18 500 forintot, míg 2000 köbcenti felett húszezer forintot kellene fizetni - ez 3900 forinttal haladja meg az eddigi összeget.
Az 500 köbcenti alatti motorkerékpároknál tizenháromezerről 15500 forintra, e felett 14-ről 17 ezerre emelkedne az eredetvizsgálat díja. A kis teherkocsiknál és traktoroknál 16600 helyett húszezer forint lesz a vizsga.