Arany Rózsa-díjat kapott Székesfehérvár

Székesfehérvár Városgondnoksága Kft, mint a városüzemeltetéssel megbízott önkormányzati cég a 2009-es átalakulása óta sikeresen felelt meg a versenykiírásban megfogalmazott kritériumoknak: a feladatok logikus és költségmegtakarító folyamatos átszervezése, egyre nagyobb mértékben saját munkaerővel történő megoldása, az adott poszton megfelelően magasan képzett szakemberek alkalmazásával helyes iránynak bizonyult, és ahogy ez a díj is bizonyítja sikerhez vezetett - mondta Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész.
2011.11.02. 08:54 |
Arany Rózsa-díjat kapott Székesfehérvár a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. A 2011-es díjátadó ünnepségre mintegy háromszáztizenöt önkormányzat képviselője kapott meghívást.
 
 A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legrangosabb díját, az Arany Rózsa-díjat Székesfehérvár mellett Békés, Kisbajom, Sátoraljaújhely, Sopron, Szolnok és Tápiógyörgye kapta. Ezt a díjat régiónkét csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben, hangsúlyozta a díjkiosztáson Prutkay János a Szervező Bizottság Elnöke.
Székesfehérvár Városgondnoksága Kft, mint a városüzemeltetéssel megbízott önkormányzati cég a 2009-es átalakulása óta sikeresen felelt meg a versenykiírásban megfogalmazott kritériumoknak: a feladatok logikus és költségmegtakarító folyamatos átszervezése, egyre nagyobb mértékben saját munkaerővel történő megoldása, az adott poszton megfelelően magasan képzett szakemberek alkalmazásával helyes iránynak bizonyult, és ahogy ez a díj is bizonyítja sikerhez vezetett - mondta Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész.
 
 Ebben az évben elindított Városszépítő Környezetszépítő  Zöld Fehérvárért pályázati felhívás’ első eredményei már kibontakoztak, mikorra a zsűri megérkezett Székesfehérvárra. A szakemberekből álló zsűri értékelte a zöldfelületek kialakítását, megóvását, gyarapítását, parkok és emlékhelyek gondozottságát. A növénykiültetések -fák, cserjék, évelők, örökzöldek, egynyári virágok, gyepfelületek- minőségét, harmóniáját a tájjal és az épített környezettel.
 
 Nézték a magyar nemesítésű növény és virágfajták felhasználását, harmóniáját az épített környezettel, a magyar nemesítésű növényfajták használatát, továbbá elemezték az önkormányzati ráfordításokat, támogatásokat, szervezéseket, és a helyi intézmények és vállalkozások részvételét.(vendéglátóhelyek, üzletek, üzemek környezetének rendezettségét) Fontos volt a közösségek együttműködése, az önkéntes civil szervezetek összefogása és a helyi versenyek szervezése.
 
Kiemelt szempont volt a bírálatnál az óvodák, iskolák környezettudatos programjai és eredményeinek értékelése, valamint az ifjúság részvétele a nevelési-oktatási intézmények rendezett környezetének kialakításában, gondozásában, a fa és növényültetési programokban, de ugyancsak a bírálati szempontok között szerepelt a komposztálás, a megfelelő növényvédelmi megoldások kialakítása, a korszerű hulladékgazdálkodás.
 
Általános benyomásként értékelte a szakmai grémium a település rendezettségét, a tisztaságát, és gyommentességét, az épített környezet minőségét, állapotát, a terek az utcák, épületek, műemlékek és utcabútorok vonatkozásában továbbá a település megjelenését turisztikai szempontból, a település bejáratát, az információs pontokat, a turisztikai jelentőségű épületek, helyek környezetét, pihenőhelyek , játszóterek állapotát gondozottságát. A díjátadó ünnepségen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elismerő oklevelét kapta a Nefelejcs Óvoda a hosszú évek óta tartó elismert munkájáért. Székesfehérvár az egyik szponzortól az Alsótekeresi Faiskolától 100 ezer Ft értékben faiskolai vásárlási utalványt kapott.