-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Árvízi védekezés - délben tetőzött a Gaja a hármashídnál
A nagy mennyiségű csapadék és hóolvadás miatt, a megyében március 31-én, vasárnap két helyszínen, Fehérváron és Bodajkon volt szükség közvetlen védekezésre. A Székely utcai zártkerti ingatlanokban élők védelme érdekében, és a Lugosi árok vizét szivattyúkkal emelik át a Gaja-patak felé.
VIDEÓ a cikkben!
2013.04.02. 11:24 |
A nagy mennyiségű csapadék és hóolvadás eredményeként, a megyében március 31-én, vasárnap két helyszínen, Székesfehérváron és Bodajkon volt szükség közvetlen védekezésre.
Gaja patak 2013.04.02.
Gaja patak 2010.05.17.
A hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységeket, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületeket emellett több alkalommal kérték segítségül olyan ingatlanokhoz, ahol a problémát a vízelvezető árkok átereszeinek eldugulása okozta, ezért a katasztrófavédelem ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy a belvíz és a csapadékvíz hatékony, szabályozott elvezetése, a károk megelőzése érdekében rendkívül fontos a belterületi árokrendszerek takarítása.
Székesfehérváron a Gaja-patak megemelkedett vízszintje folyamatosan visszaduzzasztja a Lugosi-árok vizét, amely a maroshegyi városrész vizét gyűjti össze és vezeti a Gajába. Ezért az önkormányzat védekezési feladatokat végez a Székely utcai zártkerti ingatlanokban élők védelme érdekében, és a Lugosi árok vizét szivattyúkkal emelik át a Gaja-patak felé.
A Mór-Bodajk vízfolyás vízgyűjtő területén is jelentősen megemelkedett a vízszint, amely Bodajkon egy családi házat közvetlenül veszélyeztet, ezért az érintett ingatlan védelme érdekében vasárnap 500-600 homokzsák került kihelyezésre, és a vízfolyás mellett nyúlgátat építetett az önkormányzat, amelyben a környező önkéntes tűzoltó egyesületek és a településről 40-50-en vettek részt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt vasárnap teljes útzárat rendelt el a 81-es főútról Fehérvárcsurgó felé vezető 8205-ös számú úton. Itt az útpályán átfolyó víz miatt volt szükség a lezárásra. Az útzár vasárnap este óta van érvényben, hétfőre már valamelyest normalizálódott a helyzet, bár a víz sok helyen még mindig a földeken átfolyó csatornába folyik a földekről, megemelve ezzel a vízszintet.
A Gaja-patak vízszintjének megemelkedése miatt Bakonycsernyén is felkészültek a védekezésre. A település védelmét jelenleg a 2012-ben megépített védmű biztosítja.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden újabb csapadék várható. A katasztrófavédelem ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy a belvíz és a csapadékvíz hatékony, szabályozott elvezetése, a károk megelőzése érdekében rendkívül fontos a belterületi árokrendszerek takarítása.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása alapján a Szent László-patak és a Váli-víz vízszintje tetőzés körüli szintet ért el, medréből nem lépett ki. A fehérvárcsurgói víztározó és a Gaja-patak vízszintje csekély mértékben emelkedett.