-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Sándor Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Asszonyműhely és X. Országos Bútorfestő Hét a Rác utcában
Két táborral is várják a jövő héten az alkotni vágyókat a Rác utcában. Július 25-29. között az a Kézművesek Házában az Asszonyműhely alkotóhét, míg a Mesterségek Házában a X. Országos Bútorfestő Hét foglalkozásai tartogatnak élményekkel teli pillanatokat minden résztvevőnek.
2016.07.21. 13:10 |
Két táborral is várják a jövő héten az alkotni vágyókat a Rác utcában. Július 25-29. között az a Kézművesek Házában az Asszonyműhely alkotóhét, míg a Mesterségek Házában a X. Országos Bútorfestő Hét foglalkozásai tartogatnak élményekkel teli pillanatokat minden résztvevőnek.
A Fehérvári Kézművesek Egyesülete által szervezett Asszonyműhelyben az ügyes kezű lányok, asszonyok megismerkednek azokkal a természetes alapanyagokkal és kézműves technikákkal, melyekkel lakásukat, környezetüket szebbé tehetik. Egy gondtalan, kellemes hetet ajánlanak a programon résztvevőknek, melynek keretében mindenki kipróbálhatja a kikapcsolódás és az alkotás örömét. A Kézművesek Házában (Rác utca 27.) a résztvevők megtanulják a hímzés, a varrás, a fonás, a gyapjúszövés, a vászonszövés, a növényekkel történő fonalfestés és a nemezelés technikáját, majd ezek alkalmazásával használati, dísz- és ajándéktárgyakat, játékokat készítenek.
Ezzel párhuzamosan július 25-én, hétfőn indul a X. Országos Bútorfestő Hét a Mesterségek Házában (Rác utca 20.) a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága, valamint a Művészetek Háza szervezésében. 2016-ban is folytatják a tíz éve elkezdett szakmai munkát a Mesterségek Házában: a történelmi Magyarország tájegységeinek örökségét, stílusát mutatják be a bútorfestő táborba jelentkezőknek. A július 29-ig tartó hét folyamán az ifjúsági és felnőtt korosztály számára rendeznek programokat kezdőknek és haladóknak egyaránt. A táborban résztvevőket megismertetik a Székelyföld háromszéki tájegység bútorfestészet motívumaival, festészetével, technikai fogásaival. A tábor szakmai vezetője Haszmann Gabriella csernátoni bútorfestő, a népművészet ifjú mestere, míg a tábor vezetője Radetzky Jenőné bútorfestő, népi iparművész lesz.