Augusztus 20-án kezdődik idén a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

Idén a korábbi évektől eltérően új időpontban, augusztus 20-a és augusztus 24-e között rendezik meg a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált. A fesztivál több új elemmel is gazdagodik, többek között megrendezik a Vendégségben Magyarországon című programot, amelynek keretében mintegy 300 külhoni magyar fiatal érkezik Fehérvárra.
2013.06.19. 12:01 |
Idén a korábbi évektől eltérően új időpontban, augusztus 20-a és augusztus 24-e között rendezik meg a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált. A fesztivál több új elemmel is gazdagodik, többek között megrendezik a Vendégségben Magyarországon című programot, amelynek keretében mintegy 300 külhoni magyar fiatal érkezik Fehérvárra.
KÉPGALÉRIA a tavalyi fesztivál zárógálájáról
 
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált, amely szabadtéri előadásokkal, zenekari bemutatókkal, utcazenével, nemzetközi folkestekkel, gasztronómiai bemutatókkal, gyerekprogramokkal és táncfilmvetítésekkel várja az érdeklődőket.
Brájer Éva alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a fesztivállal kapcsolatos változások építeni fogják a rendezvényt. „Azt szeretnénk, ha a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál végén a fehérváriak úgy értékelnék, nem változott a színvonal, a program pedig a korábbiaknál is tartalmasabb lett.” – emelte ki Székesfehérvár alpolgármestere.
Botos József fesztiváligazgató elmondta, idén 800 szereplő vesz részt a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon, több mint 300 hazai és 200 külföldi fellépő lesz, augusztus 21-én pedig Fehérvárra érkeznek a fesztivál keretében a világ különböző pontjairól a magyarházak csoportjai.
 
A Vendégségben Magyarországon című programon mintegy 300 fő táncos és zenész vesz részt, többek között Erdélyből, Vajdaságból, Kanadából, Ausztráliából, Dániából és Finnországból is érkeznek magyar fiatalok.
Az idei évben Bulgáriából, Dél-Koreából, Moldáviából, Szlovákiából, Törökországból, Beninből és az Észak-Oszétiai Köztársaságból érkeznek táncegyüttesek.A fesztivál programjai között szerepel a Cimbaliband, a Flare Beás és a Somogyzselíz, valamint a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, az Ikarus Táncegyüttes és az Alba Regia Táncegyüttes fellépése is.