-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni
A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A közlemény szerint május elején három vizsgaközpont kis létszámokon próbálta ki az újfajta vizsgáztatási módot, amely iránt a kezdetektől komoly érdeklődés volt. A járványügyi veszélyhelyzet idejére egészségvédelmi okokból megnyitott lehetőséget a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti rendelkezések augusztus végéig hosszabbították meg. Az újabb döntés már határidő rögzítése nélkül teremti meg az online vizsgáztatás jogszabályi feltételeit a továbbiakra is - írták.
Ismertették: az online nyelvvizsgáztatáskor alapvető elvárás a vizsgázó azonosításának megfelelő biztosítása, a vizsgázó és a vizsgaközpont közötti informatikai kapcsolat folyamatos fennállása. A vizsgaközpontoknak egyértelműen ki kell zárniuk annak lehetőségét, hogy a vizsgázó más embertől származó, meg nem engedett segítséget vegyen igénybe.
A módosításnak köszönhetően a vizsgázók akkreditált vizsgahelyszín helyett, elektronikus úton bárhol, akár otthon is letehetik a nyelvvizsgát. A kényelmes és korszerű megoldás ősztől nem csupán veszélyhelyzeti intézkedésként alkalmazható, beépül a szolgáltatás nyújtására felkészült vizsgaközpontok általános gyakorlatába - olvasható a közleményben.