Ausztriában is sikert aratott a Vörösmarty Színház produkciója

A stájerországi Klagenfurtban, a Wörterseefestspiele elnevezésű nyári fesztiválon vendégszerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a budapesti Westend Színház közös produkciója, az Aida musical változata. A társulat német és osztrák művészekkel adja elő Elton John és Tim Rice zenés darabját, német és angol nyelven.
2008.07.17. 08:30 |

A darabot július 3-án mutatták be Klagenfurtban, majd még két előadást játszottak, a negyediket azonban elmosta egy óriási vihar. "Eddig minden alkalommal telt ház előtt játszottunk, az előadások után a 2000 személyes nézőteret megtöltő közönség felállva tapsolt" - mondta Szurdi Miklós az Aida ausztriai fogadtatásáról.

A Szurdi Miklós és Szomor György által rendezett musical előadói gárdájához német és osztrák művészek is csatlakoztak: a wörthi-tavi előadásokon Aidát és Radamest a német Zodwa Selele és Christian Müller énekli, míg a Fáraó és Mereb szerepében Otto Retzert, illetve Vincent Buenót, egy rangos osztrák televíziós musicalverseny győztesét láthatja a magyar színészek mellett a stájer közönség. A magyar közönség legközelebb szeptemberben láthatja a zenés darabot a Fővárosi Nagycirkuszban.