Autentikus roma muzsikát játsszó együttes koncertezik Fehérváron

Hamarosan Székesfehérváron zenél az autentikus roma muzsikát játszó Kalyi Jag együttes. A Székesfehérvári Egyházmegye, a Szent István Művelődési Ház és a Malom Kulturális Egyesület meghívására érkeznek – fennállásuk óta először – városunkba. A Kalyi Jag március 20-án 18 órai kezdettel lép fel a Szent István Művelődési Házban.
 
2010.03.16. 19:55 |

A harminckét esztendős csapat 2008-as, jubileumi ünnepén Sólyom László államfő mondott köszöntőt. A Kalyi Jag egyébként ma már három iskolát működtet országszerte, munkájuk tehát nem csupán az örömszerzésből áll, hanem igyekeznek felzárkóztatni, oktatni, nevelni a roma fiatalokat. Eddig ötezer diákot oktatattak már, intézményeiket pedig koncertjeik bevételéből tudják fenntartani. Cser-Palkovics András, a Malom Kulturális Egyesület képviselője elmondta, hogy szeretné, ha Fehérváron és környékén megszületne egy olyan iskola, amely vagy önállóan, vagy szakmai együttműködéssel, a Kalyi Jag Művészeti Egyesület fenntartásában működhetne.