-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Az adósságkonszolidációban való részvételről és a járóbeteg szakellátásról is döntött a közgyűlés
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyílt ülésen döntött arról, hogy az önkormányzat május elsejét követően is szeretné a járóbeteg szakellátást végezni és folytatni. A képviselők döntöttek arról is, hogy Székesfehérvár részt kíván venni az adósságkonszolidációs lehetőségben és megteszi a szükséges lépéseket a Magyar Állam felé. Zárt ülésen tárgyaltak a Fűtőerőmű Kft. ügyéről, a felszámolás alá került cégre vételi ajánlatot kíván benyújtani az önkormányzat.
2013.01.18. 10:00 |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyílt ülésen döntött arról, hogy az önkormányzat május elsejét követően is szeretné a járóbeteg szakellátást végezni és folytatni. A képviselők döntöttek arról is, hogy Székesfehérvár részt kíván venni az adósságkonszolidációs lehetőségben és megteszi a szükséges lépéseket a Magyar Állam felé. Zárt ülésen tárgyaltak a Fűtőerőmű Kft. ügyéről, a felszámolás alá került cégre vételi ajánlatot kíván benyújtani az önkormányzat.
A közgyűlés egyperces néma tiszteletadással kezdődött. A képviselők az életének 77. évében elhunyt Balázs Miklósra, Székesfehérvár egykori vezetőjére emlékeztek. A nyolcvanas években tanácselnökként dolgozó Balázs Miklóst Székesfehérvár Önkormányzata saját halottjának tekinti.
A nyílt ülésen a képviselők döntöttek a Szent István Király Múzeum Alapító Okiratának módosításáról, majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kapcsolatban hoztak újabb döntést a városatyák. A közgyűlés felhatalmazást adott a köznevelési intézmények átadás-átvételével kapcsolatos vagyonhasználati és vagyonkezelési szerződések megkötésére. Farkas László, a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság elnöke elmondta, hogy 32 intézmény közül 27 intézményben vagyonhasználati szerződést kötött az önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy a fenntartás a Klebelsberg Központhoz kerül, a működtetést viszont továbbra is az önkormányzat fogja végezni. Hét intézmény esetében sem a fenntartó, sem a működtető nem az önkormányzat, ezeknél vagyonkezelői szerződést kötött Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0november/kozgyules01.jpg)
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0november/kozgyules01.jpg)
A közgyűlés egyik legfontosabb döntéseként a közgyűlés kinyilvánította azt a szándékát, hogy május elsejét követően is szeretné a járóbeteg szakellátást végezni és folytatni. Az önkormányzatnak erről nyilatkoznia kellett.
A legfontosabb döntések közé tartozott az is, hogy Székesfehérvár részt kíván venni az adósságkonszolidációs lehetőségben. Az önkormányzat nyílt ülésen döntött arról, hogy megteszi a szükséges lépéseket a Magyar Állam irányába annak érdekében, hogy az adósságállomány egy részét az állam átvállalja az önkormányzattól. A képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzat felmondja a megállapodást a Pedagógusok Szakszervezete Városi Szervezetével és közoktatási intézményekkel az ismert változások miatt.
Zárt ülésen döntött az önkormányzat a Székesfehérvári Fűtőerőmű Korlátolt Felelősségű Társaságot érintő intézkedések megtételéről. Az ülést követően Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy egyetértés alakult ki a közgyűlésen belül az ügyről. A Fűtőerőmű Kft.-vel kapcsolatos felszámolási eljárásban az önkormányzat is részt kíván venni, ajánlatot kíván megfogalmazni, azaz vevő-jelöltként jelentkezik be. „Minden közszolgáltatás akkor tud biztonságosan működni, hogyha az köztulajdonban van, jelesül az önkormányzat tulajdonában.” - mondta a döntéssel kapcsolatban dr. Cser-Palkovics András polgármester.