-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Az Alba Regia Zeneművészeti Egyesület koncertje a Magyar Királyban
Első koncertjét rendezi november 22-én, pénteken az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló Alba Regia Zeneművészeti Egyesület. A program 19.30 órakor kezdődik a Hotel Magyar Király Kupolatermében. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
2013.11.20. 16:02 |
Első koncertjét rendezi november 22-én, pénteken az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló Alba Regia Zeneművészeti Egyesület. A program 19.30 órakor kezdődik a Hotel Magyar Király Kupolatermében.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/koncert01.jpg)
Műsor:
W. A. Mozart: D-dúr fuvolaverseny (KV. 314)
Beethoven: II. szimfónia (D-dúr; Op. 36)
Vezényel és fuvolán közreműködik: Drahos Béla
Belépőjegy: 1 500 Ft
Nyugdíjas- és diákjegy: 1 000 Ft
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A rendezvény idején a szállodában lehetőséget biztosítanak a kedvezményes étel- és italfogyasztásra. Az Alba Regia Zeneművészeti Egyesület szeretettel várja a koncertre Székesfehérvár zenerajongó közönségét!