-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Az ár- és belvíz elleni védekezésről szólt a megyei védelmi bizottság soros ülése
Az ár- és belvíz elleni védekezésre való felkészülésről tartott sajtótájékoztatót kedden dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott. Az elmúlt időszakban igaz több csapadék esett a sokéves átlagnál, éppen ezért fontos a hatóságok felkészülése, hogy szükség esetén hatékony legyen a védekezés. A tájékoztató előtt tartotta soros ülését a Fejér Megyei Védelmi Bizottság.
2013.02.19. 12:03 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/arviz02.jpg)
Dorkota Lajos elmondta, hogy februárban védekezési gyakorlatot is tartanak, kiemelte, hogy a kormány hatékonyabbá tette a katasztrófavédelmet. Ez utóbbit Bakondi György is megerősítette, hiszen a polgári védelem területén összesen összesen 102 ezer ember riasztható szükség esetén. Jelenleg minden szükséges eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy hatékony legyen az ár- és belvízvédelem elleni védekezés.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/arviz01.jpg)
Az elmúlt 20 év egyik legjelentősebb vízkészlete halmozódott fel a lehullott nagy mennyiségű hó miatt az észak-magyarországi folyók vízgyűjtő területein. Több dél-balatoni településen belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni, azonban a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén a sokéves átlagnál kevesebb csapadék esett. Ha nem lesz hirtelen olvadás akkor az ország két legnagyobb folyójánál nem lesz probléma az árhullám levonulásával.
Árvízi veszélyhelyzet nincs az országban, belvízi jelenségek vannak, de messze elmaradnak a 2011-es szinttől. Ennek az az oka, hogy a tavalyi aszály miatt a talajvíz szintje alacsony - mondta Bakondi György a Fejér Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülése után, azonban a megelőzés és a védekezés gyakorlása érdekében országos próbát tartanak a jövő héten, ennek keretében valamennyi megyei és helyi védelmi bizottság bevonásával feladatokat hajtanak végre. Ezek nem mozgósítási riadógyakorlatok lesznek, hanem törzsvezetési gyakorlatok. F

Dorkota Lajos Fejér megyei kormánymegbízott elmondta, hogy a megyében a belvíz elsősorban a Sárvíz térségét veszélyezteti, azon belül leginkább Sárbogárd környékét. Emlékeztetett rá, hogy a Duna is adhat feladatokat árvíz esetén, főként a partfalak csúszása okozhat gondokat Ercsitől egészen a déli megyehatárig.