-
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13. -
Új iskolabútorok
Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.
2024.12.10. -
Megújul a könyvtár
Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2024.12.10.
Az egész városban lecserélik a közvilágítást – üzembiztosabb lesz és felére csökken a fogyasztás
A Kassai és a Vágújhelyi utca kereszteződésében, a gyalogos átkelőhely kiépítésénél is újfajta, nagy fényerejű, szabályozható, LED-es lámpatesteket telepítettek.
A cserélendő 11.171 lámpatest jelenlegi összteljesítménye 1116kW, ami a korszerűsítés után 629 kW-ra csökken. A fényerő nem változik, azonban az évei 5.6 millió kWh fogyasztás 2.4 millió kWh-ra csökken.
A város legnagyobb elektromos fogyasztója a közvilágítás, ami jelenleg közel 5.6 millió kWh-t fogyaszt évente. A fehérvári közvilágítás működtetése pedig közel egymilliárd forint többletköltséget jelent a Városgondnokságnak 2023-ban a korábbi évekhez képest. 2022-ben is már lépcsőzetesen, folyamatosan emelkedő költségek voltak, 2023-ban pedig sajnos már egész évben az emelt árakkal számolt a Városgondnokság.
A korszerűsítéssel 60%-os energia felhasználási megtakarítás érhető el, ami a beruházás finanszírozása mellett is, jelentős költségcsökkentést fog eredményezni. Jól jelzi a közvilágítás megemelkedett költségeit, hogy 2022. januárjában 23.5 millió forint volt ugyanaz a közvilágítás, amiért 2023. januárjában már 175 millió forintot fizetett a Városgondnokság.
Fontos eleme a fejlesztésnek a szabályozhatóság, így 23 óra és hajnali 5 óra között visszább lehet állítani automatikusan a lámpatestek fényerejét, amivel további energiamegtakarítás érhető el, továbbá a város fényszennyezése is kisebb lesz.
Az energiamegtakarításból finanszírozzák a fejlesztést
A Városgondnokság a szerződés 120 hónapos futamideje alatt a jelenlegi költségek helyett jelentősen alacsonyabb energiaköltséget és egy ún. ESCO díjat fizet majd, melyek együttes összege is jóval alatta marad a jelenlegi üzemeltetési költségnek. A fejlesztés saját erő felhasználása nélkül valósul meg, ezért egyetlen forintot sem kell fizetnie a városnak, a lámpatestek pedig a 120 hónapos szerződés lejártakor, maximum 10 millió forintért kerülnek majd városi tulajdonba.
Az energiaválság a Városgondnokságot sem kerülte el, nagyon drasztikus költséget jelent az energia robbanásszerű áremelkedése: a villanynál mintegy nyolcszoros, a távhőnél több, mint ötszörös a többletköltség.
Év végére az összes régi lámpát lecserélik Székesfehérváron
A fehérvári közvilágítás fogyasztása az új energiatakarékos és szabályozható lámpatestekkel sokkal üzembiztosabb is lesz. A teljes város közvilágításának korszerűsítéséről még tavaly novemberben döntött a Közgyűlés, a tervezési munkát azonban már korábban, két éve elkezdődtek.
A szerződés szerint év végig elkészül a város teljes területén a 11.171 darab lámpatest cseréje, így 2024-ben a jelenleginek kevesebb, mint fele lesz majd a fehérvári közvilágítás energiafogyasztása. Ez sok százmillió forint megtakarítást is eredményez. Az elmúlt néhány évben felszerelt korszerű és szabályozható LED-es lámpatesteket nem érinti a csere.
Az üzembiztos működés miatt is fontos a lámpatestek cseréje
A LED-es világítástechnika oly gyorsan fejlődik, hogy szinte már minden más közvilágítási technológia gyártása leállt, hagyományos izzót nátriumos vagy higanygőzös lámpákat nem is nagyon lehet kapni, sőt, az alkatrészellátásuk is pár éven belül meg fog szűnni. A mostani felújítás, azon felül, hogy rengeteg pénzt fog megtakarítani a városnak, szükségszerű is, hiszen hamarosan nem lehetne majd karbantartani a helyenként 30-40 éves lámpatesteket.