-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Az egyik legjobb spanyol csapat vinné Hanga Ádámot
Lapértesülések szerint az Európa-kupában érdekelt Bilbao akár ki is vásárolná manresai szerződéséből az Albacomp korábbi kiválóságát. Hangának nagyon jól megy ebben a szezonban, csapatának kevésbé, most úgy tűnik, adott az előrelépés lehetősége. Közben persze figyeli őt a San Antonio Spurs is, amely NBA-játékjogával rendelkezik.
2013.01.04. 08:51 |
Lapértesülések szerint az Európa-kupában érdekelt Bilbao akár ki is vásárolná manresai szerződéséből az Albacomp korábbi kiválóságát. Hangának nagyon jól megy ebben a szezonban, csapatának kevésbé, most úgy tűnik, adott az előrelépés lehetősége. Közben persze figyeli őt a San Antonio Spurs is, amely NBA-játékjogával rendelkezik.
Hanga Ádám idén remek egyéni statisztikákat produkál a Manresa színeiben, miközben klubjának nem megy olyan jól, mint az előző szezonban. 24 pontos meccse is volt a magyar játékosnak, előfordult, hogy a világ egyik legjobb bajnokságában a forduló legértékesebb kosarasa volt, nem csoda, hogy sokan felfigyeltek képességeire. A Bilbao a hírek szerint akár ki is vásárolná élő szerződéséből - az átigazolási időszak májusig tart Spanyolországban...
Hanga úgy nyilatkozott, megtisztelő, ha valóban kiszemelte a Bilbao, de jelenleg csak a Manresa előtt álló feladatokra koncentrál. Menedzsere, Lóránt András szerint is jó visszajelzés, hogy igazi nagycsapat látókörébe került Ádám, de még korai konkrétumokról beszélni. A játékost érintő minden döntéssel kapcsolatban kikérik a San Antonio Spurs véleményét - az NBA-sztárcsapat természetesen szintén naprakész a Hangával kapcsolatos minden történésben.