-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni. ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Az első mérkőzést a DAC vitte - visszavágó következik
A vendég Dunaújváros nyerte a jégkorong Borsodi Liga döntőjének első felvonását. Székesfehérváron a DAC ugyan az első harmadban hátrányba került -a büntetőpadról beálló Kövér szerzett vezetést a hazaiaknak- azonban egy szépen kijátszott helyzetet követő Peterdi-lövés után döntetlennel zárult az első harmad. A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a DAC-Invitel javára. A döntő második mérkőzését pénteken 18 órakor rendezik Dunaújvárosban.
A vendég Dunaújváros nyerte a jégkorong Borsodi Liga döntőjének első felvonását. Székesfehérváron a DAC ugyan az első harmadban hátrányba került -a büntetőpadról beálló Kövér szerzett vezetést a hazaiaknak- azonban egy szépen kijátszott helyzetet követő Peterdi-lövés után döntetlennel zárult az első harmad.
Szünet után a vendégek visszahúzódtak, ennek ellenére megfordították a mérkőzést. Kovács jobb bulikörből meglőtt korongja megpattant Budai Krisztián kesztyűjén, s így már 1-2 volt az állás. Nem sokkal később Gröschlt állították ki véglegesen, majd Palkovics villant, és máris döntetlenre álltak a felek.
Már-már úgy tűnt, hogy a második negyed is 1-1-el zárul, azonban a 40. percben Kovács ismét hozta magát: remekül tálalt Horváth elé, s a csapattárs kilőtte a jobb felső sarkot.
A harmadik játékrészben kitámadó Alba-Volán kontójára vezetett kontrák egyikén ladányi is eleresztett egy bődületes lövést, s a 2-4-ből még annak ellenére sem tudott felállni a hazai csapat, hogy egy adott pillanatban hat mezőnyjátékossal rohamozott három ellen.
Az utolsó másodpercekben Tőkési kipattanó korongját Fodor értékesítette, azonban gólja ekkor már csak a gólkülönbség szempontjából volt jelentős.
Pat Cortina a mérkőzés után: "Nem játszottunk olyan keményen, mint kellett volna. A első harmadot sajnos nem tudtuk vezetéssel zárni, a DAC szinte egyetlen heyzetét értékesítette. Utána pedig nem jöttünk ki jól az emberelőnyös szituációkból, nem vállaltuk fel a lövéseket, mindig a jobb lehetőséget kerestük..."
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a DAC-Invitel javára. A döntő második mérkőzését pénteken 18 órakor rendezik Dunaújvárosban.
Ob I Borsodi Liga, az 1. helyért, 1. mérkőzés:
Alba Volán-FeVita-Dunaújváros-Invitel 3-4 (1-1, 1-2, 1-1)
Gól: Kövér, Palkovics, Fodor, illetve Peterdi, Kovács, Horváth, Ladányi
A négy győztes mérkőzésig tartó párharc állása 1-0 a DAC javára