-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Az Emlékév programjait is népszerűsítik az Utazás Kiállításon
2013.02.28. 14:45 |
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Közép-dunántúli Régió standját az Utazás Kiállításon, melyen belül egyedi, kiemelt standdal mutatkozik be Székesfehérvár. A város turisztikai szakemberei remélik, hogy a megjelenés középpontjában álló Szent István Emlékév, annak hangsúlyos programjai segítik a megyeszékhely kulturális turizmusának fellendülését, megerősödését. Ezt támogatja egy új, „Királyok Városa - mobiltelefonos városnézés Székesfehérváron” című projekt, melyet szintén bemutattak az eseményen.
KÉPGALÉRIA a régiós stand megnyitásáról
KÉPGALÉRIA a régiós stand megnyitásáról
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/utazas_kicsi2.jpg)
A város 30 négyzetméteres sarokstandja a Közép-Dunántúl standján belül kiemelt helyen, a 211/A szám alatt található, ahol március 3-ig a „standgazda” Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. szakemberei folyamatosan tájékoztatják a vendégeket.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/utazas_kicsi3.jpg)
Hangsúlyozottan megjelennek a 2013-as Szent István Emlékév programjai, az augusztus 14-24-e között zajló Királyi Napok – ezen belül is a Szent Jobb körmenet, a felújított Fő utca átadása, a Koronázás Ünnepi Játékok –, de reklámozzák a május utolsó hétvégéjén első ízben megrendezésre kerülő Hetedhét Játékfesztivált is. Rendelkezésre áll egy öt négyzetméteres plazmafal, ahol folyamatosan vetítik a Nemzetközi Néptáncfesztivál promócióját, valamint a Vörösmarty Színház által készített, a Koronázási Ünnepi Játékokat népszerűsítő kisfilmet, és lesz egy képválogatás Székesfehérvár nevezetességeiről. A kiállításon külön pulton népszerűsíti magát a Hotel Magyar Király, az Árpád Fürdő, és a Hetedhét Játékmúzeum.
Bemutatták azt az új projektet is, melynek segítségével mostantól mobiltelefonokkal is megismerhetik a turisták Székesfehérvárt. Az Emlékév keretében induló „Királyok Városa - mobiltelefonos városnézés Székesfehérváron” program keretében a város 38 kiemelt turisztikai nevezetességének közelében kamerás mobiltelefonokkal leolvasható kódokat helyeznek el, így a látogatók telefonjuk képernyőjén olvashatnak arról, hogy merre járnak éppen, és miről nevezetes a felkeresett épület vagy köztéri alkotás. A mobiltelefonos városnézés internetes oldala, a www.kiralyokvarosa.eu február 28-tól érhető el, a mobiltelefonos változat pedig a március 15-ei ünnepi programokhoz kapcsolódóan indul.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/utazas_kicsi5.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/utazas_kicsi5.jpg)
A Közép-dunántúli Régió standjának megnyitóját a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket. L. Simon László az együttműködésben látja az idegenforgalom sikerének kulcsát: „A sikeres turizmus egyik elengedhetetlen feltétele az adott térségben élők összefogása. A Velencei-tó környékén ez már hosszú évek óta így van, amit részben a tó szűkebb és tágabb környezetében már megvalósult, illetve elindult fejlesztések is mutatnak. A Velencei-tó nemcsak a környékén élők, vagy az oda rendszeresen pihenni, kikapcsolódni járók számára fontos. Fontos az egész megye és az egész Közép-Dunántúl, „a Királyi Régió”, de a főváros közelsége miatt Budapest és az egész ország számára is. Az államtitkár bízik abban, hogy az elmúlt években elindult beruházások, nagyszabású tervek és elképzelések mindannyiunk örömére megvalósulnak, és a Velencei-tó a térség legvonzóbb turisztikai célpontja lesz.
„Székesfehérvár az egyik legjelentősebb történelmi múltú magyar város, Európa legősibb városainak egyike. Kulturális és turisztikai szakembereink folyamatosan azon dolgoznak, hogy Budapest és a Balaton vonzereje mellett egyre népszerűbb célponttá tegyék Székesfehérvárt. Tiszteljük, óvjuk történelmi múltunkat, értékeinket, de közben tudjuk, hogy a jelenünk és a jövőnk építése ugyanilyen fontos! Erre törekszünk és ennek jegyében állítottuk össze a 2013-as Szent István Emlékév tematikáját, melyben a hagyományos rendezvények mellett megjelennek új programelemek is!” – hangsúlyozta az ünnep eseményen a város polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András reményét fejezte ki a tekintetben, hogy az augusztusban átadásra kerülő új Fő utca és az Emlékév kiemelt programjai egyre több turistát vonzanak Székesfehérvárra.
A standnyitó ünnepségen Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke a régió értékeiről beszélt: „A Közép-dunántúli Régió mindhárom megyéje történelmi örökségünk és természeti szépségei révén a turizmus fő célterülete. A Balaton, a Bakony, a Velencei tó, a Vértes, a Komáromi Erőd, Esztergom és környezete, a régióban található várak mind komoly vonzerőt jelentenek. A régió borvidékei az ott termelt kiváló borokkal, a sokszínű rendezvényeivel és vendégszerető házigazdákkal várják a látogatókat. Célunk, mint eddig is, ezeknek az örökségeknek és értékeknek nemcsak a megőrzése, hanem továbbfejlesztése és utódainknak való méltó átadása.” Az elnök bízik abban, hogy a következő uniós programozási időszakban felhasználható pénzeszközök az egész régió gyarapodását és fejlődését fogják szolgálni.
Az Utazás Kiállítás 2013. március 3-ig, azaz vasárnapig várja a látogatókat Budapesten, a Hungexpo területén.