-
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Az Órajátéknál gyűltek össze a ballagó diákok
A szerenád, a bolondballagás, a városi központi ballagás és az iskolai ünnepségek mellett tavaly új elemmel bővült a ballagási hét programsorozata Székesfehérváron. A végzős diákok az Órajátéknál is összegyűlnek, ahol a város polgármestere a barátságról és a kapcsolatokról is beszélt a fiataloknak. A Kossuth udvarban egész májusban a ballagáshoz illő figurákkal és dallammal köszönti a látogatókat az Órajáték.
2013.04.30. 16:59 |
A szerenád, a bolondballagás, a városi központi ballagás és az iskolai ünnepségek mellett tavaly új elemmel bővült a ballagási hét programsorozata Székesfehérváron. A végzős diákok az Órajátéknál is összegyűlnek, ami májusban a ballagáshoz illő figurákkal és dallammal köszönti majd a Kossuth udvarba érkezőket.
KÉPGALÉRIA az ünnepségről
Az Órajáték által játszott „Gaudeamus igitur”-t közösen hallgatták meg a résztvevők, majd elindltak a ballagási időszak figuráli az Órajátékon. A város nevezetességei közé szervesen beépült látványosság ötletgazdája és megvalósítója Kovács Jenő büszke arra, hogy az Órajáték melletti ünnepség is a városi ballagási programok része lett. A ballagási időszakban az iskolai életet jelképező figurák (krónikás, világi tanító, világi diák, 1848-ból „Az ifjúság óhajtása-legyen boldog a haza.”, 1900-as évek diákja, professzor) jönnek elő és ballagási dallammal várják a Kossuth udvarban sétálókat.
KÉPGALÉRIA az ünnepségről
Az Órajáték által játszott „Gaudeamus igitur”-t közösen hallgatták meg a résztvevők, majd elindltak a ballagási időszak figuráli az Órajátékon. A város nevezetességei közé szervesen beépült látványosság ötletgazdája és megvalósítója Kovács Jenő büszke arra, hogy az Órajáték melletti ünnepség is a városi ballagási programok része lett. A ballagási időszakban az iskolai életet jelképező figurák (krónikás, világi tanító, világi diák, 1848-ból „Az ifjúság óhajtása-legyen boldog a haza.”, 1900-as évek diákja, professzor) jönnek elő és ballagási dallammal várják a Kossuth udvarban sétálókat.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/aprilis/orajatek_kicsi3.png)
Dr. Cser-Palkovics András diákokhoz szólva elmondta: „Köszönjük, hogy tanáraitokkal együtt csatlakoztatok a történelmi Órajáték programjához! Köszönjük azt is, hogy Ti voltatok azok, akik az elmúlt esztendőkben megadtátok Székesfehérvár iskolaváros jellegét! Élvezzétek, használjátok ki az előttetek álló szép napokat, és a jövőben is ápoljátok a köztetek kialakult jó kapcsolatokat, a barátságokat! Ti vagytok a város diákjai, de még fontosabb, hogy mindig is székesfehérváriak maradjatok!”
A polgármesteri köszöntőt követőn Cserta Balázs és Cserta Gábor Maros-menti dallamokkal örvendeztették meg a résztvevőket, majd az Órajáték megalkotója, Kovács Jenő órásmester kívánt jó felkészülést és szerencsés vizsgázást az érettségin. Az ünnepség közös énekléssel ért véget, majd Kovács Jenő órásmester mindenkit meghívott az Órajáték épületében található Óramúzeumba.