-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Az örökbefogadás lehetőségeit népszerűsítő konferenciát rendeztek Székesfehérváron
Rendezvénysorozatot indított a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az Ágota Alapítvány, hogy elősegítsék az állami gondozott gyermekek családba kerülését. Az országos integrációs konferencia-sorozat részeként a Megyeháza Dísztermében is tanácskoztak. A gyermek és lakásotthonokban ellátottak száma a megyében az utógondozott fiatalokkal együtt több, mint 720 fő.
2013.01.25. 10:35 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/gyermek01_1.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/gyermek02_1.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/gyermek04.jpg)
Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő a szakmai konferenciát megelőzően elmondta, hogy Magyarország lélekszáma folyamatosan csökken a 80-as évek óta. „A születendő gyermekek számának növelését segíti a mai rendezvény is, mert az a gyermek, amelyik családi környezetben nő fel, nagyobb eséllyel alapít majd családot.” - emelte ki.