-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Az Quatuor VOCE koncertjével kezdődik a Quartettissimo vonosnégyes fesztivált a Károlyi-kastélyban
Szeptember végén ismét különleges programra kerül sor a Károlyi-kastélyban, ahol a „Quartettissimo” Európai Vonósnégyes Fesztivált rendezik meg. Szeptember 30-tól október 1-ig a francia Quatuor Voce, a román Quatuor Arcadia és a magyar Auer vonósnégyesek adnak koncertet Fehérvárcsurgón, amit számtalan érdekes program egészít majd ki.
2011.09.30. 07:52 |
bSzeptember végén ismét különleges programra kerül sor a Károlyi-kastélyban, ahol a „Quartettissimo” Európai Vonósnégyes Fesztivált rendezik meg. Szeptember 30-tól október 1-ig a francia Quatuor Voce, a román Quatuor Arcadia és a magyar Auer vonósnégyesek adnak koncertet Fehérvárcsurgón, amit számtalan érdekes program egészít majd ki.
A Károlyi József Alapítvány a francia ProQuartet Egyesület együttműködésével szervezi a színes programokat, amit Székesfehérvár Megyei Jogú Város turisztikai és kulturális bizottsága is támogat. A fesztivál célja, hogy elősegítse a klasszikus zenekultúra terjesztését Magyarországon – különös tekintettel a vonósnégyesekre – valamint, hogy a fiatal közönség számára is elérhetővé tegye ezt a fajta zenei élményt. Az alapítvány szeretne hozzájárulni a folytonosság fenntartásához a vonósnégyesek nagy magyar tradíciójában. A koncertek mellett – amelyekre ajánlott jegyelővételben helyet foglalni – számos, a fesztivál témájával kapcsolatos ingyenes program is várja majd az érdeklődőket.
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/Szeptember/csurgo01.jpg)