-
Mikulás a zeneoviban
A Tálos Edit Alapítvány zeneovijában hangszerbemutatóval, a téli ünnepkörökhöz kapcsolódó dalokkal és tánccal várják a legkisebbek, hogy meglátogassa őket a jó öreg Mikulás. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba december 6-án, pénteken 16.30 órára várnak mindenkit szeretettel.
2024.12.04. -
Vadvasárnap és Mikulás túra
A hagyományos vadvasárnappal egybekötött Mikulás túrát szerveznek december 8-án a Sóstó Természetvédelmi Területen. Ajándékozás is lesz a programon, amely a Zöld Tanyától indul és a Vadvédelmi Központig tart, a részvételhez regisztráció szükséges.
2024.12.04. -
Rajzversenyt nyertek
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége alkotói pályázatot hirdetett még októberben a Távhőszolgáltatás Napja alkalmával gyerekeknek, melynek győztese a Felsővárosi Általános Iskola lett. A győztes iskolában szerdán adták át az elismeréssel járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt.
2024.12.04. -
Királyérmek Cambridge-ben
Cambridge-ben mutatták be a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér megyei Alba Regia Szervezete által kibocsátott királyérmeket. A magyar uralkodókat ábrázoló sorozatot egy kéthónapos kiállítás keretében láthatta a közönség a világhírű egyetemi város közgyűjteményében, a Museum of Cambridge-ben. A tárlatot ismeretterjesztő előadások, beszélgetések színesítették.
2024.12.04.
Süni és a gyümölcskosár - bábszínházba várják a gyerekeket vasárnap Fehérváron
A Meseerdő Bábszínház előadására várják a kicsiket és nagyokat május 15-én, vasárnap, az Igézőben. A 11 órakor kezdődő programon Süni, Ugri és Tapsi lesznek a főszereplők. Jegyek elővételben az Igéző pénztárában kaphatók.
2022.05.12. 09:25 |
„Az óvodás korú gyermekek gondolkodását teljes mértékben az érzéseik vezérlik. A bábjáték szereplőivel azonosulva kifejezhetik vágyaikat, feloldódnak félelmeik. Épp ezért gondoltuk úgy, hogy repertoárunk kialakításában egyik legfontosabb szempont, hogy egyszerű cselekményű, sok-sok érzelemmel és humorral átszőtt tanulságos történeteket játszunk.” - olvasható a Meseerdő Bábszínház honlapján.
A vasárnapi, Süni és a gyümölcskosár című előadás esetében is hasonló produkciót ígérnek a bábosok. A történet során Süni ajándékot visz Sünapónak, közben pedig találkozik barátaival, Ugrival és Tapsival. Róka Koma megjelenése után azonban az események felgyorsulnak…
A május 15-én 11:00-kor kezdődő előadásra jegyek elővételben az Igéző pénztárában (Basa u 1.) kaphatók, illetve a 06 22/790-758-s telefonszámon, vagy a igezo2014@gmail.com email címen, illetve a kulturális színtér közösségi oldalán foglalhatók. Várnak minden érdeklődőt szeretettel!