Balatoni út - újra lehet közlekedni a felüljárón

A tervezett határidő előtt, már szerdán délutántól járható a Balatoni úti felüljáró, jelentette be közösségi oldalán a polgármester. Az út továbbra is munkaterület, ezért 30km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben, illetve a gyalogosok még nem használhatják a felüljárót, a korlátok megépítésének befejezéséig. A szakaszon rövidebb félpályás lezárásokra lehet még számítani a beruházás teljes elkészüléséig.
2020.08.19. 12:11 |
Balatoni út - újra lehet közlekedni a felüljárón

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a közösségi oldalán jelentette be, hogy augusztus 19-én megnyitották a Balatoni úti felüljárót a gépjárműforgalom számára. Az útpálya továbbra is munkaterület lesz, ezért 30 km/h sebességkorlátozással lehet közlekedni. A járdán és a csapadékrendszeren zajló munkák miatt munkaidőben rövidebb idejű félpályás korlátozásokra is lehet még számítani.

A gyalogoskorlátok telepítését a járdaszakaszoknál megkezdték: amíg ez a munkafázis nem fejeződik be, a felüljárón nem lehet gyalogosan közlekedni, a járdát továbbra is vasbeton elemekkel zárják le.

A Balatoni út megnyitásával együtt lezárják a Batthyány utcai átkötést, és visszaáll az eredeti forgalmi rend a vasúti átjárónál.

Szerdán 15 órától a helyi és helyközi járatok útvonalai és megállói is visszaálltak az állandó menetrend szerint!

Köszönik a közlekedők türelmét, és kérik, hogy továbbra is körültekintően közelítsék meg az útszakaszt!

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.