-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Befejezéshez érkezett a KRESZ módosítása - kötelező lesz a sárga mellény lakott területen kívül
Számos ponton lényegesen változott, tartalmában jelentősen leszűkült, illetve új rendelkezésekkel egészült ki a korábbi változatokhoz képest a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet (KRESZ) módosításának lapunk birtokába került legújabb tervezete. A változásokat nem is egy ütemben vezetnék be – egyes elemei már áprilistól, mások júniustól lesznek kötelezők. A módosítások egy része pontosításokat jelent, olyanokat, amelyeket az uniós irányelvekben meghatározott rendelkezések átvétele indokol. Áprilistól például engedélyezett a jelenlegi 90 km/h sebességhatár túllépése egyes, lakott területen kívüli utakon...
2007.02.20. 07:34 |
Számos ponton lényegesen változott, tartalmában jelentősen leszűkült, illetve új rendelkezésekkel egészült ki a korábbi változatokhoz képest a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet (KRESZ) módosításának lapunk birtokába került legújabb tervezete. A változásokat nem is egy ütemben vezetnék be – egyes elemei már áprilistól, mások júniustól lesznek kötelezők. A módosítások egy része pontosításokat jelent, olyanokat, amelyeket az uniós irányelvekben meghatározott rendelkezések átvétele indokol.
Áprilistól például engedélyezett a jelenlegi 90 km/h sebességhatár túllépése egyes, lakott területen kívüli utakon, amenynyiben ehhez lehet biztosítani a megfelelő körülményeket – például többsávos gyorsforgalmi út kialakításával. Ezt egyébként tábla jelezné. Táblákkal jelölnék továbbá az úthasználati díj megfizetésével igénybe vehető autópályákat és országos főutakat – a jelző eszközök a díjfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzési módjáról is tájékoztatnak majd.
Előírnák a fényvisszaverő mellény kötelezővé tételét is, amelyet a tervek szerint június 1-jétől – éjszaka és rossz látási viszonyok mellett – lakott területen kívül az úttesten közlekedő vagy ott tartózkodó gyalogosoknak és kerékpárosoknak kell viselni.
A lakosság egy része már most is használja – de legalábbis beszerezte – a mellényt; számukat a szakemberek nyolcszázezerre becsülik. Ezzel együtt az idén ezek megvásárlása a lakosságot mintegy egymilliárd forinttal, az állami és az önkormányzati intézményeket pedig várhatóan 40-50 millióval terheli. Ez utóbbiaknál a gyermekszállítást végző, illetve abban közreműködő autóbuszok biztonsági követelményeinek teljesítése amúgy is mintegy 1,3 milliárdos költséget jelent.
Tervezett fő változások
-A halottszállító gépkocsi használhatja az autóbusz forgalmi sávját
-A gyalogosok és a kerékpárosok kötelesek fényvisszaverő mellényt viselni lakott területen kívül
-Biztonsági követelményeket ír elő az „iskolabuszoknak”
-Jelzőtáblák kerülnek az úthasználati díj megfizetésével igénybe vehető autópályákra és országos főutakra
-Pontosítják a maximális sebességet a lakott területen kívüli utakon
-Pontosítják a biztonsági öv és a gyermekülés használatát
-Jelzik a közúti alagutakat
-Pontosítják a segéd-motorkerékpárokra és a motorkerékpárokra vonatkozó fogalmakat
-Pontosítják a mezőgazdasági vontatók sebességi előírásait