Befejeződött a felújítás a múzeum Rendházépületében - készül az új közösségi és fogadótér is

Bejáráson mutatták be szerdán délután a Szent István Király Múzeum megújuló és bővülő Rendházépületét. A beruházás jól halad, a meglévő épületben elkészültek a kivitelezők, itt már a vitrinek is érkeznek a jövő évi nagy Árpád-ház kiállítás értékes műtárgyaihoz. 
2021.10.20. 19:20 |
Befejeződött a felújítás a múzeum Rendházépületében - készül az új közösségi és fogadótér is

Jelenleg az újonnan létrejövő közösségi tér különleges szerkezetén dolgoznak, amely a múzeum egykori és felújítás utáni bejárata lesz. Bruttó 5,1 milliárd forintos állami támogatásból újul meg a Rendházépület, amelyben a jövőben – a többi múzeumépületbe átkerült irodáknak köszönhetően – még több kiállítótér várja majd a látogatókat.

Újabb fontos fázisához érkezett a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása – hangzott el a szerdai bejáráson. A résztvevők megcsodálhatták a most épülő új, átriumos közösségi tér épületrészét, majd átsétáltak a korábbi és időközben gyönyörűen megújult szárnyba is, ahol már befejeződtek a nagymunkák. Bruttó 5,1 milliárd forintos támogatással, az Árpád-ház Program keretében valósul meg a rekonstrukció és bővítés, amelynek köszönhetően egy korszerű, 21. századi múzeumi tér jön létre.

„A régi Rendházépületben szinte már minden elkészült. Köszönet a kivitelezőknek, hogy ebben a műemléki környezetben minden értéket – így például a dísztermi kályhát is – megóvva dolgoztak. Épül a régi restaurátorműhely-udvarban az új épület, ami szintén egy egészen fantasztikus vas-fém-üveg szerkezetű belső tér lesz, ahol akár egy koncert is megrendezhető. Egy olyan fogadótér készül, ami eddig nem volt a múzeumban. Ebbe a modern térbe lépnek majd be először a látogatók. Olyan lesz, mint a Louvre-ban a híres üvegpiramis, és innen közelíthetik majd meg a kiállítótereket, amelyek mindenféle érzékelőkkel el lesznek látva a páratartalom és a hőmérséklet mérésére, és természetesen biztonsági berendezésekkel is.” – mondta el Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Hozzátette: nagyon fontos cél, hogy jövőre, 2022-ben, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára megnyílhasson az a nagykiállítás, amely az Árpád-háziaknak állít emléket, és amely minden magyarnak szól. Több országból érkeznek majd az értékes műtárgyak a Királyok és szentek. Az Árpádok kora. című tárlatra.

Egy várost a közösségi, a sport és a kulturális élete tud formálni – vallja dr. Cser-Palkovics András. A kultúra vonatkozásában a Szent István Király Múzeum fontos közösségi tér Székesfehérváron és a régióban, éppen ezért örül ő is a megvalósuló nagyfelújításnak. „Egy műemléket a maga csodás állapotában tudtunk helyreállítani, amelyhez jól illeszkedik az új, modern épület is. Már most látható, hogy minden korszerű technika megtalálható a múzeumban, ami szükséges ahhoz, hogy a világ bármely tájáról bármilyen értékes gyűjteményt fogadni tudjunk itt. Az Önkormányzat a múzeum tulajdonosa, a beruházáshoz szükséges forrást azonban teljes egészében a kormányzat biztosította. Ebbe az épületegyüttes teljes felújítása, valamint az új fogadótérrel történő bővítése, illetve a kiállításokhoz szükséges berendezések is beletartoznak. Köszönöm a Szent István Király Múzeumnak, hogy a régi irodák helyén is kiállítótereket tudtunk kialakítani, az új közösségi tér mellett ezzel is megnövelve a múzeumi területet.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere.

„A múzeum új bejárata egy modern épület lesz, amelynek az üvegfelületek, a fémlemez-fedés, valamint a belülről látható nagyfényességű, műanyag úgynevezett corian-burkolat ad látványos megjelenést. Ami kihívást jelent, hogy korlátozott a felvonulási terület, és látható, hogy egy másik épületen keresztül daruzzuk be az építkezéshez szükséges anyagokat, ez külön is figyelmet követel a kivitelezés során. A régi épületrészben egy műemléki felújítás zajlott – folyamatos egyeztetésben a műemlékvédelmi szakemberekkel. Sok helyen kellett arra figyelni, hogy a falazatot, burkolatot megvédjük, miközben komoly gépészetet és elektromos rendszert építettünk ki. Ez az épület már elkészült, itt már megkezdődhet a kiállítás előkészítése és az azt kiszolgáló technológiák tesztelése az Önkormányzat részéről.” – összegezte Sipos Tamás, a Fehérép Kft. ügyvezető igazgatója.

Jövő tavasszal a megújult Fő utcai épületben nyílik majd meg az az időszaki nagykiállítás, amely a Szent István Király Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Magyarságkutató Intézet szakmai együttműködésével valósul meg, rendkívül értékes hazai és külföldről kölcsönzött műtárgyakkal bemutatva az Árpád-háziak több évszázados történetét, országépítő tevékenységét.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.