-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Megújult az útburkolat és rendeződött a csapadékvíz-elvezetés is a Técsői utcában
A műszaki átadást követően birtokba vehették a megújult Técsői utcát a közlekedők. Az öreghegyi városrész egyik kis zsákutcájában élők régi vágya teljesült azzal, hogy megújult az útburkolat és rendeződött a csapadékvíz-elevezés is, hangzott el a hétfői műszaki átadáson.
2022.10.10. 11:46 |
![Megújult az útburkolat és rendeződött a csapadékvíz-elvezetés is a Técsői utcában](/_upload/images/news/71464/Tecsoi_u_muszaki_atadasa-0062.jpg)
A 75 méter hosszú és átlagban hat méter széles Técsői utca felújítási munkálatai a végéhez értek.
A hétfői műszaki átadáson Östör Annamária, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, régóta fennálló probléma volt, hogy a rossz útburkolat igencsak megnehezítette az utca lakóinak közlekedését. A jelenlegi gazdasági helyzetben a nagyobb fejlesztések átütemezése mellett szerencsére a kisebb volumenű fejlesztésekre volt forrás és energia. Ennek köszönhetően valósulhatott meg ez a beruházás.
![Elkészült a Técsői utca felújítása Öreghegyen](/_upload/images/medialibrary/71463/Tecsoi_u_muszaki_atadasa-0032.jpg)
Elkészült a Técsői utca felújítása Öreghegyen