-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Begipszelték a megsérült Matók Ádám rallyversenyző kezét
Decemberben elején rendezték a hagyományos Mikulás rallyt Veszprémben, amely felkészülésként szolgált a 2013-as évre. Matók Ádámék új versenyautóval, egy 265 lóerős Honda Civic R.3-al álltak oda a rajthoz, azonban a második gyorson a versenyző balesetet szenvedett. Az út szélére felhasalt autójukba tolatás közben hátulról belecsapódott egy érkező autó. Matók Ádám a Szilveszter rallyn is elindult, de megerőltetett kezét be kellett gipszelni.
2013.01.04. 09:38 |

![](/_user/0/Image/0000Peter2013/januar/matok2.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/januar/matok1.jpg)