-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Bio-élelmiszerek is vannak a betiltott termékek listáján
Elkészült a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) irányítása alá tartozó laboratóriumokban a M.E.G.A. TRADE által forgalmazott termékek vizsgálata. Összesen 1500 tételt ellenőriztek, ez összesen 400 féle árut, elsősorban húsféleségeket jelent, 140 terméknél merült fel minőségi kifogás, de emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket nem találtak. A hivatal több tucat húskészítmény, tejtermék, lekvár, dzsem és öntet, műzliszelet, gabonapehely és bio-élelmiszer forgalmazását tiltotta meg.
2006.12.13. 11:33 |

Az FVM szerdán nyilvánosságra hozott vizsgálata szerint az eredeti szavatossági idővel együtt az élelmiszerek nyomonkövethetőségét biztosító, úgynevezett tételazonosítókat is sok esetben eltávolították. Az FVM honlapján tételesen felsorolják azokat a termékeket, melyeknek a forgalmazását a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás megtiltotta és elrendelte a visszagyűjtésüket. A címkéken a Mega Trade, Mega Trade DIS és Mega Food DIS kft-k valamelyike szerepel.