-
Fokozott rendőri jelenlét
A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
2024.12.21. -
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11.
Biztonságos tanévkezdés - Vigyázzunk a gyerekekre!
A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A tanévkezdéssel egyidejűleg a forgalomban részt vevő gépjárművek száma is ugrásszerűen megnő. Jellemzően a reggeli iskolakezdés idején és a délutáni időszakban az utak zsúfolttá válnak, így az autósokat érintő közlekedésbiztonsági kockázat is fokozódik.
A frekventált helyen található nevelési-oktatási intézmények közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintve, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában.
A közlekedési balesetek elkerülését segítik az alábbi tanácsok
- Azon az úton kísérjük rendszeresen iskolába a gyermekünket, amelyen később egyedül jár majd!
- Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk! A közlekedési szabályok betartásával mutassunk példát gyermekünknek!
- Úgy indítsuk útra a gyermekünket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen! A rohanás figyelemzavart okozhat, mely balesetveszélyes és a közlekedésben nincs helye.
- Többször gyakoroljuk gyermekünkkel az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben, a közlekedési szabályok gyakorlat közben rögzülnek!
- A gyermekre ne az út másik oldalán várjunk, elkerülendő azt, hogy meglátva minket figyelmetlenül rohanjon át az úttesten!
- Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő vagy fényvisszaverő ruhadarabot viseljen a gyermek, amelyet a közlekedés többi résztvevője kellő távolságból észlelhet!
- Gyermekünkkel való közlekedéseink alkalmával életkori sajátosságainak megfelelően magyarázzuk el neki a legfontosabb közlekedési szabályokat és a jelzőtáblák jelentéseit!
- Ha utasként szállítjuk gyermekünket, a passzív biztonsági eszközök használatát követeljük meg, életkori sajátosságoknak megfelelően használjuk a gyermekbiztonsági rendszereket!